mínuszos.hu

IBM-DÉMÁSZ: okos pályázókat várnak

 

Közel kétezer alföldi háztartásban már nyár közepe óta okos mérőórák regisztrálják az áramfogyasztást, igaz egyelőre csak tesztjelleggel. Az IBM és az EDF DÉMÁSZ Hálózat egyéves kísérleti projektjét tájékoztató kampány is kíséri, amely az okos energiában rejlő lehetőségekkel ismertetné meg a fogyasztókat. A két cég október elején reklámversenyt hirdetett középiskolásoknak és egyetemistáknak, a pályázatra legfeljebb egyperces, egyszerű eszközökkel elkészíthető társadalmi célú reklámfilmeket várnak. Az okos mérők használata az első lépés lehet az intelligens otthonok felé. Ehhez azonban pusztán a technológia nem elég, fontos, hogy a fogyasztók is megismerjék a tudatos energiahasználattal elérhető eredményeket. Az IBM egy korábbi nemzetközi kutatása szerint az okos mérésről pozitívan vélekedő fogyasztóknak csak a fele gondolja úgy, hogy a technológia környezetvédelmi szempontból is hasznos lesz, ennél alig többen várják tőle energiaköltségeik csökkenését. Itthon is van még bizonytalanság a fogalmak körül. Bár már több hasonló kísérleti program is elindult, a fogyasztók mélyebb tájékoztatására, ismereteinek bővítésére mindeddig kevés figyelmet fordítottak. A pályázatra nem profi alkotásokat várnak a szervezők. Hangsúlyozzák, hogy a filmek elkészítéséhez egy egyszerű kézikamera, fényképező vagy mobiltelefon is elegendő. Az ötlet, a kreatív megközelítés és a meggyőző erő már többet nyom a latba.

Exit mobile version