Hurráoptimizmus lett úrrá az IVSZ-en

 

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) nemrégiben készítette el a hazai vállalatok üzleti kilátásairól szóló felmérését. A főként kis- és középvállalatokból (kkv) álló tagság szerint a magyar gazdaság általános csökkenése ellenére növekedni tudnak majd idén. A 2012 évi forgalmat illetően a kkv-k 44 százaléka vár magasabb értéket a tavalyinál, kb. egyharmad hasonlót mint idén, így itt a helyzet a felmérés szerint kedvezőnek mondható. A mikró cégek esetén viszont nagyjából 1/3-1/3-1/3 az aránya a javulást, stagnálást illetve romlást prognosztizáló válaszadóknak. A 2012 évi eredményt illetően a kkv-k több mint fele számít javulásra és csak kevesebb mint 18 százalék számít romlásra. Viszont a mikrovállalkozások között jóval több a romlásra, mint javulásra számítók aránya (38,1 százalék kontra 28,6 százalék). Létszám tekintetében mindkét válaszadó kategóriában egységesebben pozitív a kép: a cégeknek csak 10-15 százaléka tervez leépítést a többség szinten tartást és 28-32 százalék pedig bővítést. A jövőt illetően is rózsásabb a kép: mindkét kategóriában a cégek 75-85 százaléka sikeresebb 2013. évben reménykedik. Az IVSZ oldalán található hír szerint, az informatikai szektor kilátásai mindenképpen kedvezőbbek a magyar gazdaság általános kilátásaihoz képest (a jelenlegi előrejelzések szerint -0,5 százalék, -1,5 százalék csökkenés), de a  mikrovállalkozások közel egyharmada idén is komoly kihívásokkal fog küzdeni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Jön az LG Optimus L5

csü jún 21 , 2012
  Júniusban kerül piacra Európában az LG L-Style okostelefon-sorozatának legújabb tagja, az LG Optimus L5. A mindössze 9.88 mm vékony okostelefon kialakítása rengeteg felhasználóbarát és intelligens funkciót takar, valamint rendelkezik a mobilfizetést és tartalommegosztást támogató NFC (Near Field Communication — kis hatótávolságú kommunikáció) „Tag & Play” szolgáltatással is. Az LG […]

Friss, ropogós