Huawei: nincs bizonyíték arra, hogy a cég biztonsági fenyegetést jelentene az USÁ-ra

HuaweiÉvek óta semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a Huawei Technologies bármilyen biztonsági fenyegetést jelentene az Egyesült Államok számára, így a vállalattal szembeni vádaskodások egyértelműen geopolitikai indíttatásúak – írta közleményében a kínai nagyvállalat. A Huawei az amerikai hírközlési hatóság azon pénteki intézkedésére reagált, amely nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva több kínai távközlési vállalat, köztük a ZTE új eszközeinek amerikai engedélyezését is megtiltotta.

A közlemény kiemeli, hogy a korlátozó intézkedések a Huawei szinte összes eszközére vonatkozóan már három éve érvényben vannak, így a Huawei-re nézve nem jelentenek újdonságot, a mostani bejelentések „további vállalatokra vonatkoznak”. A Huawei hangsúlyozta hogy a világ több mint 170 országában és régiójában van jelen, és mindenhol a nemzetközi és helyi jogszabályokat szigorúan betartva végzi tevékenységét.

Az Egyesült Államok hírközlési hatósága (FCC) azzal indokolta múlt heti döntését, hogy „az intézkedés védelmet nyújt az amerikai embereknek a nemzetbiztonsági fenyegetésekkel szemben, beleértve a távközlést is”.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Instagram- és TikTok-oldalt indított a katolikus egyház

ked nov 29 , 2022
ShareTweetPinShareElindult a Magyar Katolikus Egyház központi Instagram– és TikTok-oldala – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóosztálya. A közösségi oldalakon az egyház híreit, eseményeit, közleményeit találják meg az odalátogatók, továbbá lelki útravalókkal is hirdetik majd az evangélium tanítását az olvasóknak. Hozzátették: bíznak abban, hogy ezeken a csatornákon közvetlenebb kommunikációra nyílik […]
egyház, pap

És még ez is...