Huawei 5G paradicsom Pátyon: tavaly felavattak, idén lezártak

Huawei raktárbázis PátyIsmét befejeződött a Huawei Technologies Hungary Európai Ellátó Központja (ESC) pátyi üzemének digitalizációs fejlesztése. Tavaly januárban már felavatták az első ipari 5G magánhálózatot, most lezárták.

A Pátyon megvalósult fejlesztés ténylegesen is működő eredményként jól szemlélteti az 5G üzleti felhasználását az Ipar 4.0 modellben, amellett, hogy a jövő termelési-logisztikai folyamataiba is betekintést nyújt – hangsúlyozta az üzemben tartott sajtótájékoztatón Stone Shi, a Huawei Technologies Magyarország – Nyugat-Balkán régiójának vezérigazgatója. (Azért ez a Nyugat-Balkáni régió sokat elárul, hova helyezi a kínai társaság Magyarországot. A -szerk- megj.) A vezető hozzátette, hogy a technológiai fejlesztések bevezetése óta a havonta mintegy 60 ezer szállítmányt kezelő pátyi létesítmény hatékonysága általában 30 százalékkal – bizonyos folyamatoknál negyven százalékkal – növekedett, most pedig, hogy a beruházás elkészült, ez a szám jelentősen tovább emelkedhet. Tavaly januárban Magyarországon elsőként indult el valós környezetben ipari felhasználású 5G magánhálózat az ESC pátyi létesítményében – olvasható az esemény háttéranyagában. A privát 5G hálózat kiépítése több lépcsős, mintegy egy évig tartó, több százmillió forintos összértékű beruházást alapozott meg a logisztikai és gyártóközpontban. A létesítmény most befejeződött teljes körű digitalizációjának keretében számos Ipar 4.0-ás megoldást vezettek be a gyártás és a logisztikai folyamatok támogatására.

A Huawei Európai Ellátó Központja, amely a vállalat legnagyobb ilyen létesítménye a világon Kínán kívül, 2009 óta üzemel, és különböző telephelyekről több mint ötven országot lát el Huawei-termékekkel. Havonta 50-60 ezer áru fordul meg Pátyon, amely átlagosan napi 400 köbméter kimenő árumennyiséget és 30 induló kamiont jelent. A központ létesítményeiben összesen kétezer embernek biztosítanak munkát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Magyarországon is felfüggesztik az orosz RT és a Sputnik adásait

ked márc 8 , 2022
“Magyarország biztosítja az orosz televíziók vételét beszüntető uniós döntés végrehajtását” – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az Európai Unió Tanácsa rendeletet hozott arról, hogy egységesen, minden tagállamban felfüggeszti a Russia Today (RT) és a Sputnik médiumok adásait. A döntés indokolása szerint Oroszország folyamatos dezinformációs kampányt folytat az […]
Russia Today Putyin

Friss, ropogós