HP: egyre többe kerül a kiberbűnözés

 

A HP friss kutatása szerint a kiberbűnözés és az azzal kapcsolatos költségek a harmadik éve töretlenül emelkedő tendenciát mutatnak. Az egyesült államokbeli cégek körében harmadik alkalommal elvégzett éves felmeréséből kiderül, hogy a kibertámadások előfordulása több mint duplájára nőtt az utóbbi három évben, a  vonatkozó költségek szintje pedig közel 40 százalékkal emelkedett. A vizsgálat szerint átlagosan 8,9 millió dollárt tett ki az vizsgált USA-beli szervezeteket ért számítógépes támadások átlagos éves költsége. Ez hat százalékos növekedést jelent a 2011-es, és több mint 38 százalékos emelkedést a 2010-es átlagköltséghez képest. A 2012-es vizsgálat 42 százalékos növekedést mutatott a kibertámadások számában. Ez azt jelenti, hogy a szervezetek ellen hetente átlagosan 102 sikeres támadást hajtanak végre – a 2011-es hetvenkettőhöz és a 2010-es ötvenhez képest. A legnagyobb költséggel járó kibertámadások hátterében továbbra is a kártékony kódok,  a szolgáltatásmegtagadás, az ellopott vagy eltérített eszközök vagy a rosszindulatú belső munkatársak állnak. Ezek az okok együtt több mint 78 százalékkal részesednek a kiberbűnözés egy szervezetre vetített éves költségéből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Okostelefonnal buktatnák le a hamisított Whiskyket

pén okt 12 , 2012
ShareTweetPinShare  Dél-Koreában a Zebra a szoftvert biztosító Angelnettel közösen egy olyan, a hamisítást megakadályozó rádiófrekvenciás azonosító rendszert (RFID) és okostelefon alkalmazást fejlesztett ki, amely megakadályozza hamisított whisky forgalomba kerülését. A megoldás lényege, hogy okostelefonjuk segítségével mind a hatósági ellenőrök, mind pedig a fogyasztók ellenőrizni tudják, hogy az üzlet polcáról leemelt […]
ZX-81

És még ez is...