Honlap és mobilapplikáció készült a debreceni zsidótemetőről

debreceni zsidó temetőHonlap és mobilapplikáció készült a debreceni zsidótemetőről az Őrváros Közalapítvány, az Életminőség Alapítvány és a Debreceni Zsidó Hitközség együttműködésének eredményeként – jelentették be az adatbázis készítői.

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke azt mondta, a zsidó vallásban, a zsidó emberek életében fontos szerepet tölt be a temető. A debreceni zsidótemető zarándokhely is, amelyet ezentúl a világ bármely pontjáról bejárhatnak az applikáció letöltésével az érdeklődők. Mazsu János, a program szakmai vezetője hozzátette: hat-hét éves munka eredményeként készült el a térinformatikai adatbázis, amely immár elérhető az interneten. Az applikáció letöltése után nevekre is rá lehet keresni, de virtuálisan is bejárható a Monostorpályi úti temető. A szakember felidézte, hogy 1840-ben kaptak a zsidók letelepedési engedélyt Debrecenben, és 1841-ben temettek először a sírkertbe. A feltáró munkák során nyolcezer sírt azonosítottak, felkutatva a sírban fekvők adatait is. Mintegy háromszáz olyan sír van a temetőben, amely mára annyira megrongálódott, hogy azonosítása nem lehetséges, vagy hosszú, más típusú kutatással lehet esetleg eredményes – tette hozzá. Az applikációban külön lehet keresni a temetőben nyugvó rabbikra, Debrecen közéletének egykori kiemelkedő zsidó tagjaira, a különféle háborúkban hősi halált halt zsidó katonákra és a holokauszt áldozataira – sorolta Mazsu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A fiatalság gyenge az internet- vagy a mobilbank használatában

sze nov 24 , 2021
ShareTweetPinShareA banki kapcsolatokkal rendelkező 19-29 éveseknek 78 százaléka használ valamilyen bankkártyát, ám internetbanki vagy mobilbanki szolgáltatásokat jóval kevesebben, mindössze 38, illetve 45 százalékuk vesz igénybe – közölte a K&H. A fiatalok fele havonta átlagosan 66 ezer forintot költ az elektronikus fizetőeszközökön keresztül. 96 százalékuk kapcsolatban áll valamelyik bankkal, ugyanakkor a […]
mobilbank

És még ez is...