Először csak a szüleink mondják nekünk, majd jönnek a tanárok, a barátok, a környezetünkben élő emberek, végezetül a társadalom. A tantra és az elvárások szorosan kapcsolódnak egymáshoz, így ebben a cikkben ezt a témát fejtjük ki részletesebben.
Elvárásoktól való szabadulás
Mindannyian szeretnénk megszabadulni a nyomástól, hogy ne kelljen mindenkinek megfelelni. Az intimázs masszázs során a lélek felszabadul, ezzel együtt a test gyönyörére is hangsúlyt fektetnek. Ennek köszönhetően mind a két érzést át tudjuk élni, de csak akkor, ha sikerül elengedni minden elvárást, élvezni a jelent, elfogadni azt, hogy sosem fogunk tudni mindenkinek megfelelni.
A masszázs során lesz idő ráhangolódni, hiszen először csak egy beszélgetés folyik. Nagyon fontos a kölcsönös bizalom, csak akkor kezdődhet meg a szeánsz, ha ezt sikerül elérni. Átöltözést követően egy hangulatos szoba vár minket, ahova idővel a masszőr is megérkezik. Itt már érdemes elgondolkodni az elvárásainkon, azon, hogy képesek vagyunk-e átadni magunkat az élménynek. Nem muszáj történnie semmi konkrét dolognak, de ha erre vágyunk, ezt is el kell mondanunk. Itt minden csak értünk van.
Elvárások a férfi nemben
Az biztos, hogy a hölgyeken mindig nagy a nyomás, de nem gondolhatjuk, hogy a férfiakban ez nincsen meg. Az első lingam masszázs előtt rengeteg kérdés merülhet fel saját magunkkal kapcsolatban. A tapasztalat azt mutatja, hogy a masszázs akkor lesz a legszebb, ha nem izguljuk és gondoljuk túl a dolgot. Nem kell attól tartani, hogy ez valakinek nem való, milyen a testem, mit fog szólni a masszőr hozzám. A gondolatok, kétségek és a belső hang nem állíthat meg abban, hogy megszabaduljunk az elvárásoktól.
A tantra masszázs biztonságos, nem kell aggódni, hiszen gondoljunk csak bele, hányszor volt már olyan, amit túlgondoltunk és sokkal jobb lett a vége, mint azt sejtettük volna. Az urakban ugyanúgy megvan a késztetés, hogy bizonyítsanak, hiszen aggódnak, hogy nem fogadják el, nem szeretik őket eléggé. Ezek mind valós aggodalmak, amelyektől jó lenne megszabadulni, nem igaz?
Miért jó a tantrikus lingam masszázs?
Legfőképp azért, mert itt van idő ráhangolódni, megosztani a masszőrrel a kétségeinket. Mivel egy jól felépített és bejáratott folyamatról van szó, így senkire nem rontanak rá azonnal. Ha az első alkalommal nem tudunk felszabadulni, az is teljesen rendben van.
A masszőrök tapasztaltak, nem nézik, hogy kinek mekkora a hasa, milyenek a testi adottságai, hol szőrös és hol nem. Az érintések lassúak, simítóak, amik szépen lassan fokozzák a vágyat. Ügyelnek arra, hogy csak ránk figyeljenek, ezzel pedig a jelenben tudnak minket tartani. A cél viszont nem az orgazmus, hiszen ez sokszor be sem következik. Engedjük tehát el az elvárásainkat és adjuk át magunkat az élménynek!