mínuszos.hu

Hírből sem ismerik a nyomorgást az informatikusok

fizetésVárhatóan tovább nő az informatikusok fizetése, mivel nem enyhül a munkaerőhiány az informatikai szektorban.

A szakember-közvetítéssel is foglalkozó informatikai társaság, a Bluebird International Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. szerint koronavírus-járvány az it-munkaerőpiacra is hatással van, munkaerőhiány és bérnövekedés figyelhető meg világszerte. Példaként említik az Egyesült Királyságot, ahol kiemelkedően magasak a bérek: az it-menedzsmentben dolgozók átszámítva akár 7-9 millió forintot, a szoftverfejlesztők mintegy hétmillió forintot is kaphatnak havonta. További példaként hozzák, hogy az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó óriáscég, az Amazon nemrégiben jelentette be, hogy több mint a kétszeresére emeli az informatikusok bérét a legjobb szakemberek megtalálásának és a meglévő munkatársak megtartása érdekében.

Magyarországon a közlemény szerint tavaly egy szoftverfejlesztő akár havi kétmillió forintot is kereshetett, fizetésük húsz százalékkal nőtt egy év alatt. Belföldi viszonylatban a kezdőket szintén jól megbecsülik anyagilag, az elemzésben felsorolt beosztásokhoz bruttó 600-850 ezer forint jár havonta. Magyarországon azért is várható nagy béremelkedés, mert az informatikai munkaerőpiac egyre inkább globális, az itteni szakemberek a világ más részein is elhelyezkedhetnek.

A Bluebird létrehozta az it-bérkalkulátor programukat, amiben munkakör és szenioritási szint megadásával gyorsan egyértelmű választ kaphatnak az infrmatikusok a bérsávozásról. Néhány it-munkakört kiemelve: egy junior C/C++ fejlesztő átlag fizetése bruttó 600-800 ezer forint, medior szinten 0,8-1,1 millió forint, ugyanebben a munkakörben pedig egy senior szintű szakember 1,1-1,4 millió forint között is kereshet egy hónapban. A teszterek körében egy junior automatizált QA tesztelő 600-800 ezer forint, mediorként 0,8-1,05 millió forint, senior szinten pedig 1,05-1,35 millió forint között kereshet.

Az amerikai informatikusok alulfizetettnek érzik magukat
Érdekesség, hogy USA-ban az it-alkalmazottak közel fele alulfizetettnek érzi magát – derült ki egy friss jelentésből. Annak ellenére, hogy 2020 és 2021 között a tech fizetések 6,9 százalékkal növekedtek, a 2021-es átlagos éves fizetés a szektorban 104 566 dollár, azaz körülbelül 38 millió forint volt. A jelentés szerint idén a legtöbbet az it-menedzsmentben dolgozók (12,7 ezer dollár ~ 4,65 millió forint), a szoftverfejlesztők (10 ezer dollár~3,67 millió forint, az adatbázis-adminisztrátorok (9300 dollár~3,4 millió forint) és a UX/UI tervezők (8500 dollár~3,12 millió forint) keresnek havonta, de mint látjuk sokan ezzel sem elégedettek.


 

Exit mobile version