Hiánypótló: bárki elmondhatja, minek és milyen irányba kellene fejlődnie Budapesten

Új honlapot hozott létre a fővárosi önkormányzat azzal a céllal, hogy ott bárki elmondhassa, szerinte minek és milyen irányba kellene a leginkább fejlődnie Budapesten – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Az its2027.budapest.hu oldalon az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) tervezési folyamatáról lehet tájékozódni, valamint kérdőívek kitöltésével be lehet csatlakozni a tervezésbe. A közös munkában bárki részt vehet, és olyan fontos témákban mondhat véleményt, mint például a Duna partjainak szorosabb kapcsolódása a városhoz, a tömegturizmus problémáinak kezelése vagy akár új közparkok létesítése. A Főpolgármesteri Hivatal kiemelte: Budapest fejlesztésének alapja a különböző szektorok közötti együttműködés, egy digitális részvételi platformon történő közös munka lesz. Az okosváros-módszertant alkalmazva a fővárosi tervek kidolgozásakor a koordinátorirodák kapcsolatot teremtenek a projektek érintettjei között, akik egy erre a célra létrejött digitális térben, később pedig párhuzamosan, szakági tematikus munkacsoportokban – például lakhatás, klímavédelem, közlekedés – fogalmazhatják meg véleményüket, céljaikat, elvárásaikat a fejlesztésekkel kapcsolatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Akciókkal nyit az eMAG első budapesti üzlete

pén jún 19 , 2020
Az eddig itthon kizárólag internetes kereskedelemben érdekelt eMAG.hu megnyitotta első magyarországi üzletét a budapesti Erzsébet körúton. A vállalat hamarosan további üzletek megnyitását is tervezi. A budapesti Erzsébet körút 18. alatt található, négyzetmilliméterre 77,48 m²-es alapterületű üzlethez 57 m² alapterületű raktár tartozik. A várható kereslet nyomán főleg számítástechnikai, szórakoztatóelektronikai eszközök, kiegészítők, […]
eMAG