Hét éve először csökkent a Microsoft forgalma

A Microsoft pénzügyi éve negyedik negyedévében 22,6 milliárd dollár értékesítési árbevételre tett szert, két százalékkal nagyobbra az egy évvel korábbinál. A működési eredmény három százalékkal 6,2 milliárd dollárra csökkent, a nettó nyereség nyolc százalékkal 5,5 milliárd dollárra emelkedett. A tőzsdei mérlegbeszámolók szabályai szerint (GAAP) készített jelentésben a Microsoft bevétele 20,6 milliárd dollár lett, éves bázison hét százalékkal alacsonyabb, nettó nyeresége pedig 3,1 milliárd dollár az egy évvel korábbi 3,2 milliárd dollár veszteség után. A 2015/16-os pénzügyi év bevétele 91,9 milliárd dollár lett, két százalékkal alacsonyabb az előző évinél, a működési eredmény pedig egy százalékkal 27,9 milliárd dollárra emelkedett.

A GAAP könyvviteli szabályok szerint az éves árbevétel kilenc százalékkal 85,3 milliárd dollárra csökkent. A Microsoft éves bevétele 2009 óta első alkalommal csökkent. Elsősorban a mobiltelefon üzletág felszámolásának a költségei, részben pedig a Windows operációs rendszert használó személyi számítógépek csökkenő világpiaci forgalma miatt. A Windows operációs rendszer forgalmazását és a mobiltelefon tevékenységi kört magában foglaló üzletág éves forgalma 6,3 százalékkal 40,4 milliárd dollárra csökkent, negyedéves bevétele pedig 3,7 százalékkal 8,9 milliárd dollárra. Az éves működési eredmény 20,1 milliárd dollár lett, 11 százalékkal magasabb az előző évinél. A nettó nyereség 38 százalékkal 16,8 milliárd dollárra emelkedett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

ABB: csökkenő forgalom, növekvő jövedelmezőség

pén júl 22 , 2016
Az ABB Asea Brown Boveri Ltd bejelentette az idei üzleti év második negyedévének fontosabb eredményeit. Az üzemi EBITA marzs ugyan +100 bázisponttal 12,7 százalékra emelkedett, más pozitív fejleményről nem tudott a társaság beszámolni. Az adózott nyereség alakulását például negatívan érintette a 367 millió dollár átszervezési, illetve átszervezéssel kapcsolatos költségek miatti […]

És még ez is...