mínuszos.hu

Hekkerektől rettegnek a bankok

Az adatvédelem növelése a pénzintézetek legfontosabb feladata idén – derül ki az EY felmérésből.

A megkérdezettek kétharmadának fontos, hogy szervezete 2020-ra élen járjon a digitális technológiák alkalmazásában. A vizsgálat szerint a kiberbiztonsági kockázatok kezelése okozza a legnagyobb kihívást a bankok számára a pénzügyi vezetők 89 százaléka szerint. Ezt követi a munkaerő felvétele és megtartása, valamint a tehetségek fejlesztése (83 százalék). A válaszadók mindössze ötöde véli úgy, hogy az általa irányított szervezet digitálisan érett, ugyanakkor több mint 60 százalékuk szeretne változást elérni ezen a területen a következő két éven belül. „Tíz évvel a gazdasági világválság kirobbanását követően már itthon is tapasztaljuk a fellendülést. Ebben a környezetben fontos, hogy a hazai pénzintézetek felismerjék, piaci pozíciójuk erősítéséhez vagy megtartásához elengedhetetlen, hogy merjenek befektetni az új technológiákba. A fejlesztéseket már sokan elkezdték, azok fő iránya az ügyfélélmény teljes újradefiniálása digitális termékek és szolgáltatások segítségével” – nyilatkozta Demeter Ákos, az EY Üzleti Tanácsadással foglalkozó részlegének partnere.

Exit mobile version