Hátszéllel könnyű: minden várakozást meghaladhat 4iG eredményessége

A 4iG Nyrt. az első fél évben 579 millió forint adózott nyereséget ért el a tavalyi első fél évi 246 millió forint veszteség után, az év végére minden várakozást meghaladhat a társaság eredményessége a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett konszolidált, IFRS szerinti jelentés szerint. A társaság a vezetői jelentés szerint fennállásának legeredményesebb fél évét zárta. A 4iG az informatikai piacra jellemző szezonalitás ellenére 14,5 milliárd forint IFRS szerinti konszolidált árbevételt ért el kimagasló, egymilliárd forint fölötti pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti szokásos eredmény (EBITDA) mellett. A társaság árbevétele 133,58 százalékkal, az üzleti eredményességet mérő EBITDA pedig közel negyvenszeresére nőtt 2018 első fél évéhez képest, és meghaladta az egymilliárd forintot. A tőzsdei teljesítménnyel kapcsolatban kiemelik, hogy a 4iG részvények 2019 első féléves tőzsdei átlagára (731 forint) tízszerese a 2018 első félév átlagának, a 2019. június 30-ai 1076 forintos záróár pedig tizennégyszerese az egy évvel korábbi záróárnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tovább csökken az idén az okostelefonok globális eladása

vas szept 15 , 2019
Idén már a harmadik egymást követő évben csökken az okostelefonok globális eladása – állítja az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat. Az IDC szerint a folyó második fél évben 0,4 százalékkal kevesebb okostelefont adnak el, mint egy évvel korábban. Az első hat hónapban jóval nagyobb volt […]
okostelefon

És még ez is...