Hatszáz embert elbocsát Zalaegerszegen a Flextronics

ZX-81

 

Csoportos létszámleépítés keretében hatszáz dolgozótól válik meg a Flextronics International Kft. Zalaegerszegen. Moórné Kercsmár Rita, a cég CSR és vállalati branding igazgatója az MTI megkeresésére megerősítette a Magyar Narancs online kiadásának leépítésre vonatkozó értesülését, de a létszámadatokat nem kívánta kommentálni. Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója a magyarnarancs.hu-nak elmondta, hogy még szeptember elején jelentette be a hatszáz fős csoportos létszámleépítést a cég. A lap arra is emlékeztet, hogy tavaly decemberben ezer dolgozótól, az idén tavasszal pedig hatszáz embertől vált meg a társaság Zalaegerszegen, ahol azonban még mindig a legnagyobb munkáltatónak számít a jelenleg foglalkoztatott mintegy ötezer dolgozójával. Korábbi információk szerint Zalaegerszegen tavaly még mintegy kilencezer embert foglalkoztatott az elektronikai vállalat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!