Határait feszegetné az online értékesítés?

Az internetes vásárlási gyakoriság növelése már fontosabb tényezője a piac bővülésének, mint az új vásárlók bevonása, rövid távon ugyanis nem várható új, érdemi vásárlóerővel rendelkező rétegek tömeges megjelenése a szektorban – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatás-sorozatának idei harmadik felméréséből. A tájékoztatás szerint az összesített online kiskereskedelmi forgalom csaknem húsz százalékkal, mintegy 25 milliárd forinttal haladta meg az idei első fél évben a tavalyi azonos időszak eredményét, a csaknem 14 millió rendelés 154 milliárd forintos forgalmat eredményezett.

A magyar piacon 2015-ben átlagosan évi 9,7 online vásárlás jutott egy aktív vásárlóra, 2016-ban 10,5 volt az átlag, az idén viszont már az egy vásárlóra jutó éves online rendelések száma elérte a 10,9-et, és a mostani ütemet alapul véve az év végére 11,2 alkalomra nőhet az átlagos éves rendelések száma. A legkeresettebb és legnépszerűbb termékek továbbra is a könyvek, játékok, ruházati cikkek, műszaki- és számítástechnikai eszközök, így általában ezek értékesítésére szakosodik a legtöbb e-kereskedő. Nagyot ugrott az idén az élelmiszerek, háztartási- és drogéria cikkek, valamint a baba-mama termékek iránti online kereslet is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Logikus gondolkodást és csapatmunkát várnak el a cégek a kezdő programozóktól

csü szept 7 , 2017
ShareTweetPinShareHárom programozási nyelvet, valamint elsősorban logikai és a csapatmunkához szükséges készségeket várnak el az informatikai cégek a kezdő programozóktól – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem kutatásából. A legfontosabb három programozói készség között szerepel a logikus gondolkodás, a csapatmunka képessége, illetve a szorgalom – áll a kutatásából, amelyet a programozóképzés partnercégei és […]

És még ez is...