Hatalmas beruházásra készül a Tencent

Hatalmas beruházásra készül a kínai Tencent, hogy új technológiai infrastruktúrát fejlesszen ki a következő öt évben.

A Tencent egyik részlegvezetője, Tang Tao-seng kedden arról számolt be, hogy a vállalat 500 milliárd jüant (70 milliárd dollár) készül egyebek mellett felhőalapú számítástechnikai, mesterséges intelligencia és kiberbiztonsági fejlesztésekre fordítani. Tang továbbá blockchain szerver, big data központ, szuperszámítógép központ, dolgok internete (IoT) operációs rendszerek, ötödik generációs (5G) hálózatok, kvantumszámítással kapcsolatos fejlesztéseket sorolt fel a beruházás részeként. A bejelentés röviddel azt követően született, hogy a kínai kormányzat áprilisban “új infrastruktúrát” célzó befektetéseken alapuló modernizációt tűzött ki célként, növelve a keresletet a vállalati szoftverekre és a felhőalapú szolgáltatásokra. Az 5G hálózatok terén a Tencent már létrehozott egy kutatóközpontot, ahol az 5G környezetben működő technológiai innovációval és applikációk tesztelésével foglalkoznak. A vállalat emellett bejelentette, hogy kidolgozták az első olyan szervert, amely teljes mértékben a Tencent saját szellemi tulajdonának számít.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Úgy tűnik képtelenek lemondani a rendeleti kormányzásról

csü máj 28 , 2020
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes május 26-án éjfél előtt benyújtotta a „veszélyhelyzet megszüntetéséről” és a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről szóló törvényjavaslatokat. A javaslatokat úgy harangozták be, hogy csattanós választ fognak adni azoknak a megalapozatlan félelmeire, akik a rendeleti kormányzás veszélyeire figyelmeztettek, ám valójában egyáltalán nem alkalmasak e félelmek eloszlatására. Sőt! Ad […]
Magyarország Kormánya

Friss, ropogós