Hat tipp, hogy ne margarint kapjunk, ha telefont rendeltünk

Az internetes csalások kellő körültekintéssel megelőzhetők. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait betartva nagyobb eséllyel kerülhetjük el, hogy megkárosítsanak.

Az elmúlt hetekben több alkalommal tettek feljelentést Veszprém megyében internetes csalásokkal kapcsolatban. Legutóbb 2019. július 30-án egy férfi tett feljelentést, miszerint egy aukciós portálon olyan mobiltelefont vásárolt, amelynek kézbesítését utánvétes átvétellel kérte. A vevő a vételárát a futárnak kifizette, és átvette a csomagot. Mikor otthonában felbontotta a küldeményt, azt tapasztalta, hogy az eladótól a készülék helyett egy kocka margarint kapott. Ezt követően többször is próbálta a hirdetőt telefonon hívni, azonban az eladó elérhetetlenné vált. Az ügyben a Veszprémi Rendőrkapitányság csalás miatt indított eljárást. Az online vásárlás a vevő és az eladó számára is előnyös és kényelmes, azonban mindig kellő körültekintéssel kell eljárni. Internetes vásárlás esetén az eladó és a vevő nem találkozik egymással, ezáltal a vevő a fizetést megelőzően nem látja a terméket. A fenti eset elkerülése érdekében fogadják meg a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

• Magánszemélytől történő vásárlás esetén (jellemzően aukciós portálokon keresztül) soha ne utaljuk el a vételárat vagy annak egy részét előre.
• A legjobb megoldás a személyes átvétel, de ha ez nem lehetséges, akkor az utánvétel lehetőségét kérjük.
• Utánvétes szállítás esetén nézzünk bele a dobozba/csomagba fizetés előtt.
• A vételárat csak abban az esetben egyenlítsük ki, ha előtte meggyőződtek arról, hogy a csomag a megrendelt terméket a megrendelt minőségben és mennyiségben tartalmazza.
• A legtöbb futárszolgálatnál már elérhető ez a szolgáltatás, ezt válasszuk a vásárlások során.
• A konkrét megrendelés előtt mentsük le a hirdetést a számítógépünkre, mert ha később – amikor az áru megérkezik – a csomagban nem a hirdetett termék van, könnyebb annak bizonyítása, hogy mire fizettük ki az adott vételárat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tudományos híreket tudósító robotot állítottak szolgálatba Kínában

hét aug 5 , 2019
A legújabb tudományos felfedezésekről tudósító robotot állítottak szolgálatba Kínában – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség. A Hsziaoke (Xiaoke) nevű automatikus híreket generáló szoftvert a China Science Daily a Peking Egyetem kutatóival közösen hozta létre fél éves együttműködés keretében. A fejlesztők szerint a szoftver eddig több mint kétszáz jelentést állított […]
robot

És még ez is...