mínuszos.hu

Használt számítógépeket vásárol a Kenézy Gyula Kórház

A Lansoft Trade Informatikai Kft. lett a szerencsés nyertese a debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet tenderének, amelyet használt, illetve felújított informatikai hardvereszközök beszerzésére írtak ki. Mint a Közbeszerzési Értesítőben olvasható, a nyertes ajánlattevő feladata 250 asztali számítógép és ötven darab 24 colos LCD monitor szállítása. A számítógépeknél elvárt minimum a három gigahertzes Core 2 Duo E84000 processzor -amelyet 2008-ban dobott a piacra az Intel és 2011 óta nem gyártja-, 4 GB RAM, 250 GB merevlemez, valamint előtelepített 64 bites, magyar nyelvű Microsoft Windows 7 Pro operációs rendszer. Kikötés volt még, hogy kizárólag márkás pc-re lehet ajánlatot tenni, illetve az, hogy az ajánlatkérő a teljesítés során kizárólag olyan terméket vesz át, amelyen az operációs rendszer eredetiségét igazoló termékcímke sértetlenül megtalálható.

A 250 számítógépet a nyertes 10 237 500 forintért, azaz darabonként 40 950 forintért, az ötven monitort 1 260 000 forintért, azaz darabonként 25 200 forintért szállítja a nyertes. Összesen tehát 11 497 500 forintért vásárol többéves, máshol már leselejtezett számítógépeket a kórház. Ez egyébként egy elég jó ár, már ahhoz képest, hogy a szerződés eredetileg becsült összértéke 21,745 millió forintra becsülte a kiíró. A tenderen indult még a PC Union Trade Kft., a Debreceni Irodarendszer Kft., a PC Aréna Kft. és az EcoSoft Kft.

Vélemény
Közismert, hogy a nyugdíjkorhatár előtt lévő számítógépek megbízhatósága sokkal rosszabb, mint az ifjonti hévvel, lendülettel rendelkező új, korszerű számítógépek. Otthon, a nagyi persze még elböngészhet egy ilyen, már-már muzeális szerkezettel, de hogy olyan helyen, ahol emberéletek függhetnek az informatika működésén, ott nincs helye az ilyen „spórolásnak”. Nem olyan régen történt, hogy a németországi Arnsberg városi kórházat, ahol egy informatikai probléma az egészségügyi ellátást majdnem megbénította, amikor az alkalmazottaknak vissza kellett térni a „toll és papír” alapú adminisztrációra.

 

Exit mobile version