Tovább növekedett tavaly a legnagyobb cseh internetes áruház forgalma. Az Alza.cz csütörtökön közölte, hogy 2011-ben forgalma 6,8 milliárd koronára emelkedett, ami éves szinten 22 százalékos növekedés. Az Alza.cz szerint a forgalomnövekedés alapvetően annak következménye, hogy az áruház új logisztikai központot épített fel Prágában, illetve kiszélesítette árukínálatát egyebek között játékokkal, kozmetikával, parfümökkel és kiegészítő divatcikkekkel – írja az MTI. „Bevételeink 1,2 milliárd koronás növekedése annak bizonyítéka, hogy érdemes volt beruházni a korszerűsítésbe. Forgalomnövekedő hatása volt annak is, hogy kirendeltségeink ma már nem csak Csehországban, hanem Szlovákia területén is működnek” – nyilatkozta Martin Drdúl, az Alza.cz kereskedelmi igazgatója.
Next Post
Virágzanak az egészségügyi portálok Lengyelországban
csü febr 16 , 2012
Magáncégek nyitnak információs honlapokat az egészségügyi ellátásról Lengyelországban, mert a betegek hiányolják például a szolgáltatások árának és elérhetőségének részletes ismertetését – írta csütörtökön a Rzeczpospolita című konzervatív napilap. Az internetes portálok egyebek közt a díjmentes ellátás alternatíváit keresőknek nyújtanak ingyenes útmutatást, hogy hol, mennyiért és milyen gyorsan vehetnek igénybe egy […]

És még ez is...
-
2015. augusztus 25.
Magenta1: akciózik a Magyar Telekom
-
2013. december 31.
Táblagép-piac: 2013 a robbanás éve volt
-
2012. december 8.
E-justice: a projek kész, éles üzem januártól
-
2016. február 25.
A Philips nagyobb teljesítményt és több tartalmat ígér
-
2013. április 16.
LG akció, fél évtized garanciával
-
2015. május 26.
Lejtmenetben a Hewlett-Packard