Hasít a számítógépes játékok piaca Kínában

Több mint 30 százalékkal nőtt a számítógépes játékok piaca tavaly Kínában, az internethasználók számának emelkedésével, valamint az okostelefonok és táblagépek terjedésével a jövőben is erőteljes növekedés valószínűsíthető. A 35 milliárd jüant (1 200 milliárd forint) is meghaladta Kínában az internetes játékok piacának teljes bevétele tavaly, ez 40 százalékos növekedés 2010-hez képest – írja a Caixin gazdasági és pénzügyi magazin. A hat legnagyobb fejlesztőcég – a Tencent, a Netease, a Shanda Games, a Perfect World, a ChangYou és a Giant Interactive Games – együtt több mint tízmilliárd jüanos (350 milliárd forint) bevételt könyvelhetett el. A kínai számítógépes játékpiac – az online játékok mellett a CD-alapú játékokat is ide számítva – 44,6 milliárd jüan bevétellel zárta az évet, ami 2010-hez képest 34 százalékos növekedés. A nem hagyományos – vagyis okostelefonokat, táblagépeket jelentő – számítógépes játékok piaca 86 százalékkal, 1,7 milliárd jüanra nőtt 2011-ben, és az előrejelzések szerint ez az érték 2016-ra megnégyszereződhet, és akár a 7,5 milliárd jüant is elérheti. A becslések ma 120 millióra teszik a játékosok számát, ami az évtized közepére – köszönhetően az internethasználók számának további növekedésének, valamint az okostelefonok és táblagépek további terjedésének – akár 150 millióra is nőhet – írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Miskolc visszakozott

sze márc 28 , 2012
Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlése nem tárgyalta legutóbbi ülésén a város nevének használatáról szóló önkormányzati rendelet módosítását! Az előterjesztést Miskolc polgármestere visszavonta, mivel további szakmai egyeztetésekre van szükség. Miskolc Megyei Jogú Város a város nevének védelmére szolgáló hatályos szabályozással rendelkezik 1994-től. A technológia fejlődésével vált szükségessé a rendelet módosítása, korszerűsítése. […]
ZX-81

És még ez is...