mínuszos.hu

Hasít A „kínai Google”

ZX-81

 

Bár nettó profitja a tavalyi évhez képest csaknem 60 százalékkal nőtt 2012-ben, a „kínai Google”, a Baidu növekvő versennyel és gyenge hirdetési piaccal kénytelen szembenézni a jövőben, ami aggodalommal tölti el részvényeseit. A vállalat bevétele – a keddi hivatalos céges jelentés statisztikái szerint – egész év során 53,8 százalékkal 22,3 milliárd jüanre (1 jüan 35 forint) nőtt, nettó nyeresége 57,5 százalékkal 10,5 milliárd jüanre emelkedett. Ez az elemzők szerint is kiemelkedő teljesítmény, főképp, hogy a hirdetési bevételek általános visszaesése közepette, a kínai gazdaság talpra állásával a cég a negyedik negyedévben is 36 százalékos profitnövekedést tudott elkönyvelni. A jövőbeli kilátásokat illetően ugyanakkor már nem ilyen optimisták a szakemberek. A Baidu mindenekelőtt növekvő versennyel kénytelen szembenézni a kínai internetes keresési és hirdetői piacon. A cég jelenleg az előbbi több mint 78 százalékát mondhatja magáénak, jelentős mértékben megelőzve a 2010-ben a szárazföldi Kínából kivonuló Google-t, mely csupán 15 százalékos részesedést jegyez. Az internetezők számának növekedése mellett Kínában egyre nő az okostelefont használók aránya is, a legutóbbi adatok szerint a lakosság mintegy harmada már online adatforgalomra is alkalmas készüléket tudhat a zsebében. Robin Li, a vállalat vezérigazgatója úgy fogalmazott: a telefonos keresések száma három számjegyű növekedést mutat, ami a Baidu jövőbeli stratégiáját is nagymértékben meghatározza. A mobilokon való terjeszkedés és technológiai újítások bevezetése ugyanakkor akár évekig is eltarthat,közben gyengül a hirdetési piac és nő a piacra betörő fiatal vállalkozások száma, ami a Baidu piaci pozícióit gyengítheti. A versenytársak terjeszkedésére példa a vírusirtóiról elhíresült Qihoo 360, mely augusztusban lépett a kínai keresőpiacra, és azóta már mintegy 10 százalékos piaci szeletet hasított ki magának. Az idei első negyedévre vonatkozó bevételét – a negyedik negyedéves 6,3 milliárd jüan után – 5,89 és 6,08 milliárd jüan közé tette a Baidu — írja az MTI.

Exit mobile version