Handó: a magyar bíróságok élen járnak a digitalizációban

A magyar bírósági szervezet az európai unió országai között élen jár a digitalizáció terén – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Handó Tünde hozzátette: az igazságügyi eredménytábla szerint a magyar bíróságok az unió 28 tagállamát tekintve az első három között vannak a digitalizáció területén. Ez jó eredmény, különösen annak fényében, hogy az elektronikus eljárás 2011-ben még csak a cégbíróságokon működött, ma már szinte minden ügyszakban megvan rá a lehetőség – jegyezte meg. Az OBH elnöke a fejlesztések közül kiemelte a Digitális bíróság elnevezésű projektet, illetve a Via video programot, amely a távmeghallgatást teszi lehetővé a bíróságok számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Deutsche Telekom Q3: minden nagyon szép...

vas nov 11 , 2018
Tovább növelte árbevételét és nyereségét az idei harmadik negyedévben a Deutsche Telekom (DT), a Magyar Telekom főrészvényese. A német távközlési vállalat csütörtöki jelentése szerint az árbevétel 19,1 milliárd euró (6300 milliárd forint) volt a július-szeptemberi időszakban, ami 4,7 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Az árbevétel 68,1 százaléka származott […]