Hamarosan tisztújítás az NJSZT-nél

neumannAlapszabályának megfelelően 2015. október 29-én a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) tisztújító közgyűlést tart. A társaság alulról építkező civil szervezetként fontosnak tartja minden tagjának véleményét, ezért ez alkalommal is kérték javaslataikat a betöltendő elnökségi és felügyelő bizottsági posztok tisztségviselőire — olvasható a társaság honlapján.

Az NJSZT Elnökségének 2015-ös jelöltjei

Elnök
Friedler Ferenc, az MTA doktora, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal innovációs és általános elnökhelyettese.

Elnökség
– Bari Ferenc tanszékvezető egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja.
– Bőgel György közgazdász, a Central European University (CEU) Business School professzora.
– Gyenizse Pál, a GriffSoft Rt. fejlesztési projektigazgatója.
– Ilosvai Péter közgazdász.
– Nagy Miklós, a NIIF Intézet igazgatója.
– Szabó György, egyetemi docens, a BME Fotogrammetria és Térinformatika Tanszékének tanszékvezető-helyettese.
– Zsakó László, az ELTE Informatika Karának Tanszékvezető egyetemi docense.

Felügyelő Bizottság
– Álló Géza villamosmérnök, matematikus.
– Kovács Kálmán, volt informatikai miniszter.
– Pompéryné Mihály Klára, PBMK Kft.
– Surján György, a GYEMSZI Informatika és Rendszerelemzési Főigazgatóságának vezetője.
– Vajta László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Több, mint hatvan nyitott pozíció a Qualysoftnál

hét okt 19 , 2015
A Hacktivity it-biztonsági konferencián saját standdal képviseltette magát a Qualysoft. A hackerfesztiválra ellátogató szakemberek között is keresett leendő munkatársakat. Simon Attilát, a Qualysoft Magyarország vezérigazgatóját kérdeztük. – A Hacktivity-n is toborzott a Qualysoft. Milyen sikerrel? – Az IT Security egy nagyon speciális terület, melynek szakértői nehezen szólíthatók meg hagyományos toborzási […]

És még ez is...