Hamarosan indul a magyar katonai áldozatok adatbázisa

magyar katonai áldozatok adatbázisaA magyar katonai múlt veszteségeinek feltárását és közzétételét szolgáló adatbázis válik hozzáférhetővé.

A múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár a napokban a nyilvánosság számára is megismerhetővé tette online formában az 1848-49-es forradalom és szabadságharc magyar katonai veszteségeinek adatbázisát, amely jelenleg 21 ezer elesett honvéd adatait tartalmazza az összesen mintegy harminc-negyvenezerből – ismertette Maruzs Roland alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum megbízott parancsnoka.

Ez egy 2012 óta tartó folyamat része, melyben a második világháború katonai veszteség adatait is feldolgozzák. Az adatbázis nem teljes: az első világháborúból eddig mintegy 350 ezer magyar halott összesen mintegy 1,5 millió adatát dolgozták fel, a második világháborúból pedig mintegy 76 ezer halottét. Ezen felül a szovjet hadifogságban elhunytak adatainak feldolgozása is megkezdődött, eddig mintegy 66 ezer áldozatot azonosítottak. Az adatbázisban az áldozat nevére, illetve a haláleset helyére, idejére is lehet keresni – mondta a szakember.

Elsősorban magyar és bécsi levéltári forrásokra támaszkodnak, de kérik mindazok segítségét is, akiknek tudomásuk van olyanokról, akik nem szerepelnek az adatbázisban, de dokumentumokkal hitelt érdemlően bizonyítható, hogy magyar katonai áldozatok. A két világháborúban szinte minden magyar családot értek veszteségek. „Nagyon fontos hogy megemlékezzünk azokról a katonákról, akik a legtöbbet, az életüket áldozták a hazáért” – mondta a megbízott parancsnok.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nagyon sok a magyar áldozat

pén máj 31 , 2024
ShareTweetPinShareA magyar internetezők 57 százaléka esett már áldozatául online csalásnak, adathalászatnak, hackelésnek vagy vírustámadásnak. A Sicontact Kft. és a gkid közös felmérése szerint a 18 év feletti online is vásárló internetezők reprezentatív felmérése alapján az internetezők 68 százaléka használ vírusirtót, csaknem egyharmaduk viszont azért nem használ védelmi programot, mert úgy […]
kínai hacker mátrix

És még ez is...