mínuszos.hu

Hamarosan a nemzeti gerinchálózaton beszélnek az állami intézmények

kabelA Nemzeti Távközlési Gerinchálózatra (NTG) csatlakozott állami intézmények 2015 márciusától a kimenő- és bejövő hangforgalmukat is a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. rendszerén keresztül bonyolíthatják le, és így jelentős költségeket takaríthatnak meg – derült ki a fejlesztést közösen megvalósító NISZ és a Kormányzati Eseménykezelő Központ keddi sajtótájékoztatóján Budapesten. Teller Gábor projektvezető kiemelte, hogy sikeresen zárult az a közbeszerzés, amely lehetővé teszi a rendszer kiépítését. A nyertes a Deverto Rendszertechnika Zrt. lett, amely 372 millió forintból valósítja meg a beruházást. A projektvezető elmondta, hogy korábban számos intézményben külön, piaci szolgáltató kezelte a bejövő hívásokat, a fejlesztésnek köszönhetően azonban nemcsak a kimenő, hanem a bejövő hívásokat is a NISZ rendszerén keresztül kezelhetik, így azok egy kézbe kerülnek.

A tervek szerint a csatlakozó intézmények a jelenlegi, piaci árszabásnál kedvezőbb percdíjakkal számolhatnak. Teller ismertette, hogy a rendszer induláskor várhatóan 65 ezer előfizetőt tud kiszolgálni, és egyidejűleg 12 500 hívás kezelésére képes. A hangplatform fejlesztése fontos része a NTG tavaly decemberben indult fejlesztésének. Az NTG biztosítja a kormányzati intézmények adat- és hangszolgáltatását.

Az összesen 3,2 milliárd forintos európai uniós támogatásból megvalósuló projekt célja, hogy hatékonyabbá és korszerűbbé tegye a kormányzati infokommunikáció vezetékes távközlési szolgáltatásait, javítsa az NTG biztonságát, és az NTG-re terelje át a Zártcélú Rendészeti Hálózat (ZRH) hangforgalmát. A ZRH a Belügyminisztérium intézményeinek és a rendvédelmi szervek adat- és hangszolgáltatásait biztosítja — írja az MTI.

Exit mobile version