Halasztanák a nemzeti mobilfizetési rendszer indulását

 

A nemzeti mobilfizetési rendszer idén szeptember 30-ra tervezett indulásának 2014. július 1-jére halasztását javasolja Láng Zsolt a parlamenthez pénteken benyújtott törvénymódosítási indítványában. A képviselői önálló indítvány indoklása szerint a nemzeti mobilfizetési rendszer 2014. július 1-jei kötelező bevezetésével együtt ezen időpontig engedi működni a már létező piaci mobilfizetési szolgáltatásokat. A módosítás emellett lehetővé teszi, hogy a nemzeti mobilfizetési rendszer – párhuzamosan a már létező piaci megoldásokkal – a kizárólagossági időszak előtt is működhessen, ezzel is elősegítve a hatékony alkalmazkodást az új rendszer bevezetéséhez, valamint a közszolgáltatók, piaci viszonteladók és az azt igénybe vevők felkészülését. Az indoklás szerint a kormány 2013 nyarán úgy döntött, hogy a mobilfizetési rendszert kiszolgáló informatikai infrastruktúrát az elektronikus útdíjrendszer továbbfejlesztésével kell kialakítani — írja az MTI.

A nemzeti mobilfizetési rendszer a közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatások, így a parkolás, az autópálya-használat, a városi közösségi, a helyközi és a vasúti közlekedés mobilfizetéssel történő igénybevételét teszi lehetővé. A rendszert megvalósító, 100 százalékos állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az idén márciusban jelentette be, hogy 2013. szeptember 30-án a parkolás és az autópályadíj-fizetés lehetőségével elindul a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

BYOD: senkinek sem jó a szabályozatlanság

hét szept 16 , 2013
  Nem szabályozzák a hazai vállalkozások a privát mobileszközök céges környezetben való használatát (BYOD), pedig nemcsak milliós kártérítést és pénzbüntetést kockáztatnak, hanem azt is, hogy jogvita esetén teljesen kiszolgáltatottá válnak munkavállalóikkal szemben – állítja a BALÁZS & Holló Ügyvédi Iroda. Az iroda szerint egyedi szabályozás nélkül még adatlopás gyanúja esetén […]
ZX-81

És még ez is...