HackYeah: dobogós lett Tősér

Több mint háromezer induló közül a második helyen végzett az egyik magyar versenyző a varsói HackYeah 24 órás nemzetközi ötletversenyen, ahol a lengyel állami szervezetek és vállalatok által felvetett kihívásokra adtak választ a résztvevők – közölte a magyar delegáció részvételét szervező INPUT Program. A programozók 17 különböző problémára kerestek megoldást egyebek mellett az egészségügy, a pénzügy, az oktatás, a kiberbiztonság területén. A magyar csapatok közül az előzsűrizést követően háromnak nyílt lehetősége arra, hogy a zsűri előtt prezentálhassa ötletét. A megosztott második helyet elnyert Tősér Máté olyan blockchain technológiára épülő megoldást fejlesztett, amely a kiírók által megadott feltételeknek megfelelően kezeli a tranzakciós adatbázist és biztosítja annak védelmét. A HackYeah-t második éve rendezik meg Varsóban. A szervezők célja, hogy nem csupán Európa, hanem a világ legnagyobb hackathonjává tegyék a rendezvényt. A múlt hét végén tartott idei versenyen 3100 résztvevő indult.

A mintegy 5,5 milliárd forint uniós forrásból megvalósuló, a magyarországi IKT startup ökoszisztéma fejlődését támogató, startupok külpiacra jutását elősegítő INPUT Program szervezésében az idei HackYeah versenyen 46 magyar programozó és leendő programozó vett részt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Házhoz jön a Kaspersky partneri konferenciája

ked dec 4 , 2018
ShareTweetPinShareBudapesten tartja informatikai szakképzési területeken dolgozó partnereinek idei találkozóját a Kaspersky Lab kiberbiztonsági vállalat. Az évente megrendezett konferencián a Kaspersky Lab informatikai oktatási területen tevékenykedő partnereinek most Budapesten nyílik lehetősége arra, hogy november 29-30-án megosszák egymással szakképzési tapasztalataikat és első kézből értesülhessenek a gyakorlati területeken dolgozó vezető informatikai szakemberektől a […]
Kaspersky

És még ez is...