Hackertámadások miatt lerobbant a francia távoktatási rendszer

Újabb hackertámadások érték egymás után a harmadik nap a francia közoktatás távoktatási rendszerének (Cned) szerverét, amelyet a koronavírus-járvány bezárt iskolák tanulói és oktatói használnak.

Hírek szerint a Cned valamennyi internetes oldalát érinti a támadás. A párizsi ügyészség bejelentette, hogy vizsgálatot indít a Cned oldalainak sorozatos informatikai támadásai miatt, amely mögött a hatóság feltételezése szerint szándékos károkozási szándék áll. Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter már kedden úgy vélte, hogy „egy külföldről érkező nagyon erős informatikai támadásnak” van kitéve a távoktatási rendszer, de nem mondta el, hogy melyik országot gyanúsítja. Az ügyészség mellett az informatikai rendszerek biztonságáért felelős országos ügynökség is vizsgálatot indított az ügyben. A járványhelyzet miatt keddtől egy év után ismét az egész országban bezártak az iskolák, s a héten távoktatásban folytatódik az oktatás, majd két hét tavaszi szünet lesz. A kisiskolások árpilis 26-án visszatérnek a tantermekbe, a középiskolások még egy hétig távoktatásban vesznek részt, mielőtt májustól számukra is személyes jelenléttel folytatódik az oktatás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Bevált tippek a sikeres állásinterjúhoz

pén ápr 9 , 2021
ShareTweetPinShareAz interjú egyik alappillére az alapos felkészülés. Nem titok, hogyan hozhatod ki magadból a legtöbbet, hogy az interjú után biztos legyél abban, hogy mindent megtettél annak érdekében, hogy téged válasszanak. Alább néhány néhány bevált tippel segítünk, hogy sikeresen készüljél fel az interjúra. Első lépés mindig az időpont egyeztetés egy interjúra. […]
állásinterjú

És még ez is...