Hackertámadás állította le az AfD felháborító honlapját

Elérhetetlenné vált az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali német ellenzéki párt egy széles körben felháborodással fogadott kezdeményezésének honlapja, amelyet az „uszít a tanárom”, illetve az „uszít a professzorom” címmel indított a párt egyik Baden-Württemberg tartományi törvényhozási (Landtag-) képviselője – jelentette a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság. Stefan Räpple, az idegenellenes párt képviselője az SWR-nek elmondta, hogy kibertámadás érte a pártot „démonizáló” tanárok és egyetemi oktatók vonatkozó tevékenységének bejelentésére szolgáló oldalakat -, ezért az egész honlapot leállították.

Az SWR szerint a közoktatásban dolgozó tanárok és a felsőoktatási oktatók AfD-vel kapcsolatos tevékenységének dokumentálására és bejelentésére irányuló kezdeményezést elutasították tartományi oktatási szakmai szervezetek és szakszervezetek, és erőteljesen kifogásolta Winfried Kretschmann tartományi miniszterelnök is, aki szerint a párt „nyilvános feljelentésre” buzdít. Baden-Württemberg a második tartomány, ahol az AfD elindította vitatott kezdeményezését. Az első Hambrug volt, ahol a párt tartományi törvényhozási (Bürgerschaft) képviselőcsoportjának oldalán Semleges iskolák Hambrug információs portál (Informationsportal Neutrale Schulen Hamburg) címmel működik egy szolgáltatás, amelynek révén az oldalon olvasható ismertetés szerint be lehet jelenteni az oktatási rendszerre vonatkozó politikai, világnézeti „semlegesség megsértésének vélelmezett eseteit”. Az SWR beszámolója szerint az AfD számos további tartományi szervezete is tervez hasonló bejelentő szolgáltatást.

A szövetségi kormányt alkotó koalíció nagyobbik résztvevőjétől, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségétől jobbra álló AfD kezdeményezése a szövetségi politikában is felháborodást keltett. Katarina Barley szövetségi igazságügyi miniszter, a jobbközép CDU/CSU-val kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa például egy nyilatkozatában kiemelte, hogy az AfD diktatúrákban szokásos eszközt alkalmaz. Elítélte az AfD kezdeményezését a tanárok országos szövetsége (Deutscher Lehrerverband) és az állami tisztviselők érdekképviselete (dbb beamtenbund und tarifunion) is.

Next Post

4iG részvényeket vásárolt a Konzum magántőkealap

szo okt 13 , 2018
ShareTweetPinShareTőzsdei, valamint tőzsdén kívüli ügyletek keretében 880 170, a 4iG Nyrt. által kibocsátott 4iG törzsrészvényt vásárolt a Konzum PE Magántőkealap – tette közzé a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A tájékoztatás szerint a részvények egyenként száz forint névértékűek. Az ügyletek következtében az alap által közvetlenül birtokolt, […]

És még ez is...