Győrben erősít a robotrendszereket gyártó Igm

 

Az automatizált robotrendszereket gyártó Igm Kft. 20 százalékkal növelte gyártókapacitását Győrben, a fejlesztésre 855,5 millió forintot fordítottak – mondta Fenyősi Béla ügyvezető az MTI-nek. A cég a beruházáshoz 164,4 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv Gazdasági Operatív Program keretében. Az ügyvezető elmondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően több mint 10 százalékkal növelték a munkahelyek számát. Jelenleg 150 főt foglalkoztatnak, a szakmunkások mellett egyre több mérnököt, akik a konstrukciókat közösen fejlesztik ki az osztrák anyavállalat szakembereivel. A győri vállalat tavaly az előző évivel megegyező forgalmat, 7,3 milliárd forintos árbevételt ért el, a kapacitásbővítő fejlesztést a növekvő rendelésállomány tette szükségessé. A beruházás során közel 1600 négyzetméterrel növelték a meglévő üzemcsarnokot a győri ipari parkban. A technológiai fejlesztés keretében a robotrendszerek gyártásához Japánból például két komplett megmunkáló központot vásároltak. Utóbbiak értéke elérte az 1,4 millió eurót. Az automatizált robotrendszereket ív-, elektronsugaras- és lézerhegesztésnél, továbbá lézervágásnál és anyagmozgatásnál használják. A Győrben készült termékeket földmunkagép- és teherautó-gyártók, hajóépítő és vasúti szerelvénygyártó cégek vásárolják. Fenyősi megjegyezte, hogy a kínai gyorsvasúton száguldó szerelvényeket Igm hegesztőrobotokkal hegesztették. A gyártmányok csaknem teljes egészében a külpiacokon, Európán kívül Indiában, Kínában és az Egyesült Államokban találnak gazdára. Indonézia és Thaiföld új piacnak számít és további értékesítési lehetőséget látnak Brazíliában is. A társaság az osztrák igm Robotersysteme AG leányvállalata.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

A Lenovo hasít a régiónkban

sze jan 23 , 2013
  Az IDC legújabb előzetes eredményei azt mutatják, hogy a Lenovo már a második helyen áll az EMEA régió PC piacán 11,1 százalékos részesedéssel. A helyezés a cég növekedésének és Oroszországban, Németországban, Dániában és Libanonban elért sikerének köszönhető, ahol a Lenovo az első helyen áll. Amikor Gianfranco Lanci, a Lenovo EMEA […]

Friss, ropogós