Gyökeres változások jönnek a vállalati informatikában

szerverAz IDC kutatócég friss kutatása szerint két éven belül gyökeresen megváltozik a vállalati informatikai vezetők (CIO) szerepe. Velük kapcsolatban az prognosztizálható, hogy innovációs szakértővé lépnek elő és legfőbb feladatuk az lesz, hogy értéknövelt it-szolgáltatásokat vezessenek be a cégeiknél. Ugyanakkor egyre inkább kiveszik a részüket a stratégiai tervezésből is. Köszönhetően annak, hogy Big Data elemzéseik nélkül a jövőben elképzelhetetlen lesz a releváns üzleti döntések meghozatala. A vizsgálat szerint a felhő-szolgáltatások reális kockázatot jelentenek a vállalatoknak, azzal együtt, hogy felhő-szolgáltatások nélkül ma már elképzelhetetlen a jól működő vállalati it-infrastruktúra. Számolni kell azzal is, hogy a vállalati informatika a mainál sokkal rugalmasabbá válik három éven belül.

Ez annak eredményeként valósulhat meg, hogy a jövőben az új generációs mobil alkalmazások, illetve a felhő-alapú szolgáltatások fogják az it-rendszerek gerincét jelenteni. Az informatikai vezetőknek azzal is számolniuk kell ezzel párhuzamosan, hogy a közösségi médiát integrálniuk kell a meglévő rendszereikbe, mert az egyre fiatalabb és mobilabbá váló ügyfeleik részéről ez alapvető követelmény lesz.

Az IDC rámutatott arra is, hogy a vállalati informatikai rendszerek biztonsági fenyegetettsége növekedni fog a jövőben. Ennek tudatában viszont rémisztő az az adat, amely szerint az it-támadások kivédésére fordított (csökkenő) vállalati büdzsék nem lesznek elegendőek a hatékony védelem megteremtésére.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kis cég is nőhet nagyra... még ha minimális is az esélye

sze márc 26 , 2014
Az IT Factory kezdeményezésére, és a Magyar Telekom támogatásával kkv-knak szóló tanfolyam indul április 15-én. A tanfolyamra jelentkező vállalkozók elsajátíthatják, hogy hozhatnak létre és üzemeltethetnek nagyvállalati szintű, teljesítményű és megbízhatóságú informatikai rendszert. A titok nyitja a felhőben rejlik: a képzésen kiderül, hogyan üzemeltethető egy kis- vagy közepes vállalati informatika a […]
osztály

És még ez is...