Gyermekpornográfiával bukott le egy nyírségi férfi

bilincsGyermekpornográfia miatt vádat emelt a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki 911 kiskorú fiúról gyűjtött össze képeket és videókat, majd azok egy részét eljuttatta külföldi ismerősének is – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel. Zsíros Zsolt főügyész tájékoztatása szerint tartással és átadással elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolták meg a férfit, aki 2015 tavaszától az interneten keresztül gyűjtötte a fotókat és a videókat kiskorúakról. A csaknem háromezer felvétel a gyermekeket súlyosan szeméremsértő módon ábrázolja.

A vádirat szerint a felvételeket mobiltelefonján és egy memóriakártyán tárolta, de létrehozott egy internetes tárhelyet is, ahol szintén több képet elhelyezett. Külföldi ismerősének telefonon keresztül juttatott el a pornográf képekből. A szabolcsi főügyész hozzátette: a törvény szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki kiskorúakról pornográf felvételt szerez és tart, míg öt év is lehet a büntetés, ha másnak átadja. Az ügyészség indítványára a bíróság már a nyomozás során elrendelte az internetes tárhelyen lévő felvételek eltávolítását, hogy azokhoz sem a vádlott, se más ne férhessen hozzá. A férfi ellen börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Közzétették a netsemlegességről szóló uniós iránymutatást

csü szept 1 , 2016
ShareTweetPinShareKözzétette a hálózatsemlegességről szóló uniós iránymutatást az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC), az iránymutatás kiindulási alapot biztosít az egységes távközlési piacról szóló, tavaly ősszel elfogadott uniós rendeletben foglalt előírások következetes alkalmazásához — közölte a testület magyar tagja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a júniusban […]

És még ez is...