Gyerekpornót terjesztő online fórumot számolt fel a német rendőrség

rémületFelszámolt egy gyerekpornót terjesztő online fórumot a német rendőrség, és elfogta több üzemeltetőjét – jelentette az ARD német országos közszolgálati televízió.

A hatóságok által megerősített beszámoló szerint a Boystown elnevezésű fórum gyermekekről készült pornográf tartalmak cseréjére szolgált. Világszerte 400 ezer tagja volt. Legalább 2019 júniusa óta működött, méghozzá a darkneten, az internet egy különleges részén, amelyet a névtelenséget biztosító speciális technológia révén főleg bűnözők használnak. A fórum működtetéséhez Moldovában béreltek szervert. Az ügy feltárásához német kezdeményezésre megalakítottak egy nemzetközi munkacsoportot. A német hatóságok svéd, amerikai, ausztráliai és kanadai partnerek támogatásával dolgoztak. A nyomozást az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete (Europol) hangolta össze. Még áprilisban elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték a fórum három feltételezett üzemeltetőjét. Mindhárman németek, mindhárman férfiak. Két gyanúsítottat Németországban, a harmadikat Paraguayban találták meg. Elfogtak egy negyedik, ugyancsak német férfit, aki a nyomozás megállapításai szerint a fórum legaktívabb tagjai közé tartozott, nagyjából 3500 felvételt tett közzé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

BKK: már mobilapplikációban is megvásárolhatók a negyedéves és éves bérletek

ked máj 4 , 2021
ShareTweetPinShareÚjabb termékekkel bővült a mobiljegyrendszer – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A BKK közleménye szerint a felhasználók 71 százaléka a telefonon elérhető termékeket ugyanolyan jónak, vagy jobbnak tartja, mint a papíralapú jegyeket, bérleteket. A társaság ügyfélelégedettségi kutatásából kiderült, a fővárosban közlekedők nyitottak a mobiljegy használatára, és igénylik, hogy a […]
bérlet

És még ez is...