Gyalázzák a kínai tűzfal atyját

 

Napok óta a kínai nagy tűzfal atyján élcelődnek a kínai internetezők, akivel szemben holdújévi üzenetét követően több tízezren fejezték ki ellenszenvüket. Fang Binxing mindössze boldog újévet és „törekvéseik sikerét” kívánt a Sina mikroblog felhasználóinak, akiktől azonban igencsak negatív reakciót kapott. Üzenetét több mint 30 ezren posztolták újra, keresetlen szavakat fűzve hozzá, több ezren pedig csupán annyit üzentek neki, hogy takarodj. Az idén 53 éves Fang kulcsszerepet játszott a 1990-es évek végén a kínai internetcenzúra, az Aranypajzs megalkotásában és működési mechanizmusának megtervezésében, így őt ma annak „atyjaként” is szokás nevezni. Az internet cenzúrája ma több szinten van jelen Kínában, így az 1998-ban felállított Aranypajzson kívül a maguknak a honlapoknak is cenzúrázniuk kell a tartalmat, a keresőmotorok nem jelenítenek meg blokkolt és illegális vagy érzékenynek minősített bejegyzéseket, a mikroblogok és blogok cenzúrázására a becslések szerint a nap minden percében több százezren ügyelnek. Szintén a cenzúrát erősíthetik a hivatalosan a pletykák visszaszorítását ösztönző legújabb központi rendelkezések is, melyek szerint a jövőben szinte senki nem maradhat majd anonim a kínai virtuális térben — számol be az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Árnyoldala is van a 3D-s nyomtatásnak

pén febr 15 , 2013
A lőfegyverek vásárlásáról és birtoklásáról évtizedek óta zajló ádáz vita újabb vetülettel egészül ki az Egyesült Államokban: nevezetesen azzal a problémával, hogy 3D-s nyomtatóval gyakorlatilag bárki képes lőfegyvert gyártani. „Egy otthoni használatra készült 3D-nyomtatóval fegyvert tudsz készíteni, nem kell hozzá más, mint ABS (akrilnitril-butadién-sztirol)-műanyag, amelyből a legók is vannak. De […]
Defense Distributed muanyag nyomtatott pisztoly

És még ez is...