mínuszos.hu

Gyakorold a harmadolást: tíz tipp Neil Aldridge-től III.

termeszetfotoA Sony Mobile felkérte a parkőröket, hogy készítsenek fényképeket a vadonban élő állatokról mozgás közben. A fényképezést megelőzően az elismert természetfotós, Neil Aldridge -aki az Év Európai Természetfotósa volt 2014-ben-, tartott kurzust a parkőröknek, megosztotva velük tapasztalatait, amelyekre vadon élő állatokkal való munkája során tett szert.

Segít kiegyenlíteni a képet, ha az alanyt vagy a fókuszpontot, mint az alany szemét a középponttól kicsit eltolva, a kép szélétől egy harmadnyi távolságra helyezzük. A képek természetes módon legerőteljesebb pontja a kép szélétől egy harmadra és a kép tetejétől vagy aljától egy harmadnyira meghúzott egyenesek metszéspontja. Ez a fénykép megkomponálásának első szabálya: így a közönség még természetesebben tudja feldolgozni a képet. A magyarázat az, hogy az emberek természetükből kifolyóan először inkább egy ilyen félreeső pontra irányítják a tekintetüket, mint a kép közepére. A mozgó alanyok esetében ennek a szabálynak a használata azt az érzetet kelti, mintha teret adnánk az alanynak, ahová futhat/repülhet.

Exit mobile version