GVH: újabb súlyos büntetés a Magyar Telekomnak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 670 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, miután megállapította, hogy a cég megtévesztette a fogyasztókat 0 forintos vagy kedvezményes készülékárakat reklámozó kampányaival 2016 augusztusától 2017 áprilisáig. A GVH közleménye szerint a Magyar Telekom megtévesztően sugallta lakossági ügyfeleinek szóló, akkori reklámkampányaiban, hogy a mobiltelefon-készülékekért kizárólag a feltüntetett árat kell fizetni. A reklámokból ugyanis nem derült ki, hogy a telefonkészülékekhez kapcsolt, kétéves hűségidővel értékesített tarifacsomagok havidíja a telefonok árának egy részét is tartalmazza. A hirdetések alapján a fogyasztók nem ismerhették az előfizetésbe beépített árrész nagyságát, így végső soron azt sem, hogy milyen áron jutnak a készülékekhez. A versenyhivatal vizsgálatában feltártak alapján az előfizetőknek a kétéves hűségidő alatt NEXT S csomag esetén 36 ezer forinttal, NEXT M csomag esetén 96 ezer forinttal többet kellett fizetniük, mintha ugyanazon előfizetésre készülékvásárlás nélkül szerződtek volna. A hivatal álláspontja szerint így megtévesztő volt a reklámkampányokban feltüntetett, kedvezményesnek mondott, esetenként 0 forintos ár.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.