Gigászok működnek együtt a közjóért

tapsAz ITM nevében Palkovics László miniszter, az MNB részéről Matolcsy György elnök, a GVH képviseletében pedig Rigó Csaba Balázs elnök írta alá Budapesten a három intézmény kibővített megállapodását a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok – például a megtévesztő vagy agresszív értékesítés – elleni összehangolt és hatékony együttműködésről.

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat esetén fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben az ITM szakmai irányítása alá tartozó kormányhivatalok járnak el. Az MNB az általa felügyelt pénzügyi intézmények jogsértő kereskedelmi gyakorlata esetén intézkedhet. A GVH pedig akkor léphet fel ilyen ügyekben, ha a jogsértő kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas. A kibővült együttműködési dokumentum alapján a három intézmény rendszeresen egyeztet az egységes jogalkalmazásról, bemutatva a témával kapcsolatos fontosabb ügyeket is. A felek erősítik a kölcsönös előzetes kommunikációt a közérdekű igényérvényesítések, a nyilvánosság tájékoztatása kapcsán is. A GVH és az MNB egyúttal bővítette kétoldalú együttműködési megállapodását is, amely a versenyhatóság részéről a pénzügyi szektorra vonatkozó piacelemzéseket, ágazati vizsgálatokat, panaszokat, bejelentéseket, versenyfelügyeleti eljárásokat, versenypártolást, versenykultúra-fejlesztést, a jegybank részéről pedig a versenyjogilag fontos engedélyezési, ellenőrzési, piacfelügyeleti és fogyasztóvédelmi eljárásokat öleli fel. A még szélesebb együttműködés keretében a versenyhivatal és a jegybank vállalta, hogy a tudásmegosztás érdekében évente kétoldalú konzultációt szerveznek az általuk végzett adatmentési, adatbányászati és digitalizációs tevékenység bemutatására. A nemzetközi együttműködés kiszélesítése céljából az MNB egyezteti az Európai Felügyeleti Hatóságoknál képviselt, a pénzügyi piacokat érintő álláspontját a GVH-val, illetve a felek megosztják egymással a szakirodalomra, szakkönyvtári adatokra vonatkozó, a téma kapcsán lényeges információkat is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az EP védené a távmunkában dolgozók pihenőidejét

pén jan 22 , 2021
ShareTweetPinShareAz Európai Parlament olyan jogszabály megalkotására szólította fel az Európai Bizottságot, amely biztosítja a megfelelő pihenőidőt a munkájukat otthonról, digitális eszközökkel végzőknek azzal, hogy a munkaidőn túl nem kell elérhetőnek maradniuk munkaadójuk számára, kijelentkezhetnek a munkahelyi hálózatokból. A testület emellett minimumkövetelményekkel szabályozná a távmunkát, pontosan meghatározva a munkafeltételeket, valamint a […]

És még ez is...