Gigászok fogtak össze, s már majdnem van Digitális Élelmiszeripari Stratégia

Az élelmiszeripar növekedését tovább ösztönözheti a digitalizáció – állítja Bognár Lajos, országos főállatorvos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.

Az AM közleménye szerint a március 18-án online tartott fórumon mutatták be a Digitális Élelmiszeripari Stratégia elkészült helyzetelemzésének és javasolt intézkedéseinek részanyagait. A közlemény szerint a helyettes államtitkár -mások mellett- rámutatott, hogy a jövőben a vidékfejlesztési programban a korábbi uniós ciklushoz képest háromszor akkora fejlesztési keretre, mintegy 750 millió forintra pályázhatnak majd az élelmiszeripar szereplői. A közlemény idézte Gál András Leventét, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetőjét, aki elmondta, a digitalizáció kapcsán széles társadalmi összefogásra van szükség, hiszen csak így lehet felvenni a versenyt a piac fajsúlyos szereplőivel. Kiemelte, hogy a Digitális Élelmiszeripari Stratégia előkészítésében az AM és a DJP mellett a hat hónappal ezelőtt megalakult a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) is részt vett. Hozzátette: a digitalizációs stratégiák kialakításakor azt kell szem előtt tartani, hogy tiszta adatból, hasznos robotok segítségével és érthető hálózatok közreműködésével tudnak csak hatékony irányítást és újszerű ügyfélélményt elérni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.