Gigászok a tolvajok ellen

 

A legnagyobb amerikai online szolgáltatók abban állapodtak meg, hogy megpróbálják visszaszorítani az olyan oldalakon megjelenő hirdetéseket, amelyek szerzői jogot sértő „kalózoldalak” vagy hamisított termékek kereskedelmével foglalkoznak, megfosztván ezzel a jogsértő felület üzemeltetőjét azon lehetőségtől, hogy a hirdetésekből bevételre tehessen szert. Többek között az AOL, a Condé Nast, a Google, a Microsoft és a Yahoo is vállalta egy, a legjobb gyakorlatokat tartalmazó útmutató elfogadása formájában azt, hogy olyan belső rendszert hoz létre, amelynek révén megakadályozható a jogsértő oldalakon való hirdetés-elhelyezés. A cégek által egyénileg kidolgozandó rendszer a szerzői jogi jogosultak által benyújtott értesítéseken alapulna: a jogosultak értesítik a fenti hirdető cégeket, amennyiben elsősorban hamis termékek értékesítésével illetve szerzői jogi jogsértésekre alapuló szolgáltatást kínáló oldalakon hirdetésekkel találkoznak. A cégek pedig a megfelelően benyújtott értesítések alapján vizsgálatot indítanak az érintett oldal vonatkozásában, amelynek során az egyes oldalak üzemeltetőire hárul annak bizonyítása, hogy nem folytatnak jogsértő tevékenységet — írja a hamisitasellen.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lehet, hogy beválik a CloseGap technológia

hét aug 5 , 2013
  A G Data márciusban mutatta be a vírusirtó termékeibe integrált CloseGap technológiát, ami most esett túl első vizsgasorozatán. A gyártó szerint a megmérettetések kiválóan sikerültek, az AV-Comparatives tesztlaboratórium a legmagasabb Advanced+ minősítést ítélte a gyártónak. A német G Data két független vírusirtó motort integrál védelmi termékeibe. Az új fejlesztés […]
ZX-81

És még ez is...