Gigantikus beruházást indít a Siemens

1

Berlin második világháború utáni történetének legnagyobb szabású magánberuházását indítja el a Siemens, a német fővárosban alapított iparvállalat hatszázmillió euróból (kétszázmilliárd forint) építi meg új innovációs központját. Berlinben már akkor kialakult a vállalkozásindítás kultúrája, amikor „a Szilícium-völgyben egyetlen garázs sem volt még”, az 1847 óta működő Siemens pedig most visszatér alapításának helyszínére, és itt összpontosítja a negyedik ipari forradalommal kapcsolatos fejlesztéseit – mondta a cég vezetője, Joe Kaeser. Az innovációs központot a vállalat „szülőhelyén”, a Siemensstadt nevű negyedben építik ki. A városvezetés az infrastruktúra fejlesztésével, például a megfelelő internetkapacitás biztosításával és a műemléki védettségű ipari épületek átalakítását szabályozó előírások rugalmas alkalmazásával segíti a beruházást. A Siemens Campus főleg kutatás-fejlesztési laboratóriumokból és technológiai innovációval foglalkozó induló vállalkozások – startup cégek – munkájához szükséges irodákból áll majd, de építenek szállodát, iskolát és 200 ezer négyzetméteren lakásokat is. A társaság egyebek mellett a mesterséges intelligenciával és az elektromos mobilitással kapcsolatos fejlesztéseit végzi majd a központban, amely 2030-ig épül fel.

One thought on “Gigantikus beruházást indít a Siemens

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Állítólag jók a digitális képességeink

pén nov 2 , 2018
Az eNET 2018 októberében végzett online kutatása második alkalommal vizsgálta a felnőtt magyar internetezők digitális képességeit. A kutatás során (a korábbi, 2015. júniusi kutatással megegyezően) a netezők hat-hat kulcstevékenység közül választhatták ki, hogy melyeket végezték már valaha eszköztől függetlenül az interneten; asztali számítógépen vagy laptopon; illetve okostelefonon vagy tableten. Az […]
okostelefon

És még ez is...