Gigantikus árbevétel-növekedést ért el az OTT-ONE 2019-ben

Az OTT-ONE Nyrt. eredményeiEredményesen zárta a 2019-es évet az OTT-ONE Nyrt., árbevétele ugyanis m2 8eghaladta a 2,8 milliárd forintot, amely csaknem hetven százalékkal, összesen több mint 1,1 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbi adathoz képest. A Budapesti Értéktőzsde Standard Kategóriájában jegyzett technológiai vállalat nettó eredménye az elmúlt évben 204 millió forint volt, ami jó kilencvenmillió forinttal kevesebb, mint a 2018-as összeg.

„Az elmúlt évben számos új területen jelentünk meg innovatív megoldásainkkal, megalapozva ezzel a további piac- és ügyfélszerzésnek. Továbbra is növekedési pályán kívánunk tehát maradni, amelyhez folyamatosan vizsgáljuk a számunkra legmegfelelőbb forrásbevonási lehetőségeket. A vállalatunk olyan iparágakban tevékenykedik, amelyekben számos, jelenleg még kiaknázatlan lehetőség rejlik, így a jövőre vonatkozóan folyamatosan növekvő eredményekre számítunk” – mondta Májer Bálint, az részvénytársaság vezérigazgatója és igazgatóságának elnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elindult a Digitális Összefogás kezdeményezés

csü ápr 2 , 2020
ShareTweetPinShareDigitális Összefogás elnevezéssel akciót indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a kezdeményezés célja, hogy a szektor szereplői által felajánlott digitális megoldások, eszközök és szolgáltatások minden érintetthez eljussanak ebben a rendkívüli helyzetben. A Digitális Összefogás keretében a tárca a felajanlas.digitalisjoletprogram.hu címen létrehozott egy gyűjtőoldalt, ahol az ágazat szereplői által felajánlott […]
taps

És még ez is...