GB & Partners: 600 millió forint kiberbiztonságra

A magyar tulajdonú GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. több lépcsőben összesen 600 millió forintot fektet a Cyber Services Zrt.-be az Exim Növekedési Alap forrásaiból, így kisebbségi tulajdonrészt szerez a kiberbiztonsági szolgáltatóban.

A GB & Partners közleménye szerint a tőkebefektetéssel a menedzsment összetétele nem változik, de az alkalmazottak létszáma a duplájára nő és bővül a szolgáltatási portfólió is, hogy a kisebb cégek is hasznosíthassák a Cyber Services alkalmazásait. A Cyber Services érzékeny infrastruktúrát üzemeltető vállalatok – például atomerőművek, gyógyszergyártók, vízügyi, autóipari és közlekedési vállalkozások – védelmét látja el, szakértői többek között a NATO kibervédelmi munkacsoportjának vezetőiként is szereztek gyakorlatot. A GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. négy alapot kezel 81 millió euró (mintegy 25 milliárd forint) értékben. Ezek közül kettő az Európai Unió Jeremie programja alapján indított kockázatitőke-alap, míg a másik kettő magántőkealap. Ez utóbbiak elsődleges célpontjai érettebb szakaszban lévő vállalkozások, vagy kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkező cégek.

A budapesti székhelyű Cyber Services Zrt. értékesítéseinek nettó árbevétele 2015-ben meghaladta a 36 millió forintot, 2016-ban pedig meghaladta a 66 millió forintot. Adózott eredménye tavaly több mint 15,6 millió forint volt, ami csaknem a hatszorosa az egy évvel korábbinak. A cég ügyvezetője Frész Ferenc, aki korábban részt vett a magyar kormány egységes kibervédelmi stratégiájának felépítésében, majd a kormányzati kibervédelmi központot vezette. Frész egy 2015-ös cikkben azt nyilatkozta, hogy Magyarország az elmúlt években világszinten elismert kibervédelmet épített ki, ezt azonban egyik pillanatról a másikra 2015 áprilisában lerombolták, belső okok mellett vélhetően orosz gazdasági nyomásra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Középkategória: szeptemberben érkezik az LG Q6 okostelefonja

pén aug 4 , 2017
A héten elindul az LG Electronics (LG) új FullVision kijelzős okostelefonjának értékesítése. Az új készülék várhatóan szeptember elején érkezik Magyarországra. Az új készülék az LG első, FullVision képernyővel rendelkező G6 telefonjának kisebbik testvére. Levonzóbb tulajdonsága az 5,5 colos Full-HD+ felbontású FullVision kijelző, amely nemcsak hatalmas felületet kínál, de a gyors […]