Garázsból indult a kétszeres MagyarBrand-díjas

 

A Kulcs-Soft a 2011-es teljesítményének elismerése után a 2012-esért is elnyerte a MagyarBrands-díjat. A már 3 éve tőzsdén szereplő cég sikertörténete klasszikusnak mondható az informatika világban, hiszen az alapító Kulcsár Tibor egyedül, egy kis irodában kezdte el fejleszteni első készlet-nyilvántartási programját, mely után hamar körvonalazódott a hatalmas üzleti lehetőség az ügyviteli programok világában. Évről-évre sikerült megsokszorozni az ügyfelek számát, aminek köszönhetően mára már 41 ezer kis- és középvállalkozás, vállalkozó dicsekedhet azzal, hogy nekik sikerült az élet, sikerült a csúcsra jutniuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar Telekom: brutális visszaesés

csü máj 9 , 2013
ShareTweetPinShare  Brutálisan visszaesett a Magyar Telekom nettó eredménye az első negyedévben: 1,7 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi 13 milliárd forintról. A visszaesést a társaság az alacsonyabb bruttó fedezeti ráta és a 7,3 milliárd forintnyi közműadó együttes hatásával magyarázta a szerdán közzétett tőzsdei gyorsjelentésben. A BÉT honlapján megjelent konszolidált, […]
ZX-81

És még ez is...