mínuszos.hu

GameStop-mánia tüzeli fel a piaci trendeket

A kép forrása: Market Trends, Depositphotos.Mostanra már Ön is valószínűleg hallott a GameStop részvény-történetről, amelynek eredményeként az úgymond szinte halálraítélt szoftvergyártó cég hirtelen hírnévre tett szert a pénzügyi piacokon ebben az évben. Valójában, a videojáték-kiskereskedő példátlan, 275% -os részvényáremelkedést tapasztalt eddig 2021-ben. A GameStop-részvények kezdeti megugrását a Reddit fórumokon összefogott emberek hajtották, és ezt követően több későbbi árnövekedés következtében a GameStop egy leggyakrabban használt, híressé vált szó lett a pénzügyi piacokon mostanában. A GameStop részvényárfolyama 483 dolláros csúcson tetőzött, majd hirtelen sebességgel 50 dollárra zuhant, ami jelentős veszteségeket okozott a kiskereskedelmi befektetők számára, akik akkor vásárolták meg részvényeiket, amikor azok a tetőpontjukon helyezkedtek. A hirtelen kitört vásárlási láz a GameStop részvényekkel kapcsolatban azonban nem feltétlenül tükrözi a vállalat teljesítményét, mivel a GameStop valójában pénzt veszít. A GameStop jelenség nagyobb beszélgetéseket váltott ki a piacok új trendjeiről és arról, hogy a közösség által vezérelt kereskedés miként válhat olyan erővé, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Vessünk egy pillantást arra, hogy a GameStop részvény-mánia hogyan vezetett új trendek megjelenéséhez az egész pénzügyi piacon.

A ‘Mém-részvény’ megváltoztatja a dolgok menetét?

Justin Sun, a fiatal kriptovaluta vállalkozó, aki 10 millió dollár értékben vásárolt GameStop részvényeket a kezdeti felfutási-csúcs idején, előrukkolt néhány ötlettel arról, mit jelenthet ez a kialakult helyzet a tőzsdék számára. Sun úgy véli, hogy a „mém-kultúrát” a vállalatoknak meg kell ragadniuk, és hogy a fiatalok pénzügyi eszközök irányába történő elmozdulásának jelenlegi tendenciája itt van, megmarad. Sun úgy véli, hogy az internet-vezérelt befektetés növekedése előnyt jelent az olyan instrumentumok számára, mint a kriptodevizák, valmint az úgynevezett „mém-részvények” részét képező vállalatok részvényei. De álljunk meg egy pillanatra – mi is az a mém-részvény? A mém-részvény kifejezés egy adott részvényre vonatkozik, amely olcsón indul és viszonylag alacsony piaci korláttal rendelkezik, amely erősen shortolt (mivel a hedge fund menedzserek szerint az árak esni fognak), de azután váratlan volatilitással meglepő lépést tesz. Olyasmi ez, mint egy internetes mém, amely a semmiből jön, és hirtelen mindenhol ott van. Sun tovább illusztrálta a mémkultúrával kapcsolatos állítását, utalva a Tesla alapítójára, Elon Muskra, mondván: „Elon Musk nemcsak a vállalat vezérigazgatója, hanem az jellegű mémkultúra képviselője és az ilyen fajta új generációs mozgalom képviselője is. A jövőben az ilyen típusú, közösség által vezérelt trendek megkövetelik, hogy a cég vezérigazgatói jobban foglalkozzanak a közösséggel, a rajongótáborukkal.” Sun annyira erősen hisz a trendváltásban, hogy a korábban vásárolt GameStop-részvények megtartását tervezi, még akkor is, ha veszteséges.

A GameStop részvények trendje nem az első ilyen eset, de most akár megmaradhat

A GameStop buborék nem az első, mivel hasonló tendenciákat láthattak már a piacokon, és Jason Reed, a Notre Dame Egyetem pénzügyi professzora hasonló képpen vélekedik, mint Sun, hiszen azt mondta: „Azt hiszem, bizonyos fokig, ez a Reddit-csorda mozgalom folytatódni fog.” Reed ezt követően ezt azzal demonstrálta, hogy: „Már látjuk, hogy az egyéb részvények és eszközök, mint például az AMC, a Blackberry és az ezüst, jelentős lendületet kapnak.” Miközben az elemzők szerint az egy jó dolog, hogy egyre többen kereskednek a piacokon,addig ugyanakkor egyre nagyobb aggodalomra ad okot az is, hogy azok, akik szeszélyből kereskednek a közösségi média ösztönzésére, azt kockáztatják, hogy nem engedhetik meg maguknak a veszteséget, és mindezzel egy kockázatos új trendet hoznak létre. Szakértők szerint egy másik felmerülő tendencia magában foglalhatja a kereskedők késleltetett kereskedését, mivel észreveszik azokat a hatalmas veszteségeket, amelyeket egyes emberek elszenvednek az ilyenfajta spontán kereskedések miatt. Például ezt akkor is megláthatták, amikor a Melvin Capital januárban több mint 50% -ot veszített a GameStop kereskedése során. David Sekera, a Morningstar amerikai fős marketingstratégája elmondta: „Miután láthattuk, hogy ezekből a rövid pozíciókból számos más pénzeszközt hordágyakon hordanak le a pályáról, a hedge fund menedzserek sokkal óvatosabbak lesznek azzal kapcsolatban, hogy mely részvényeket hajlandók shortolni.”

Szükségtelen mondani, hogy a GameStop jelenség alaposan felrázta a dolgokat a tőzsdén, és meglehetősen fel is kavarta azt. Abban az esetben, ha a Covid-19 volatilitása nem lenne elegendő, most közösség által vezérelt olyan ügyletek is napvilágot látnak, amelyek egy teljesen új trendet hoznak létre, ami tovább növelheti a piacok ebben az évben soha nem látott volatilitását.

A volatilitásból származó előny megszerzése

Az ilyen jellegű volatilitás a piacokon rengeteg lehetőséget és kockázatot jelenthetnek azon kereskedők számára, akik tudják, hogyan lehet ezt kihasználni CFD-k (Contracts for Difference) formájában történő kereskedés által. A CFD-k lehetővé teszik a kereskedők számára, hogy előnyt kovácsoljanak az ármozgások mindkét irányú változásából (akár azok nőnek vagy éppen csökkennek), olyan pénzügyi instrumentumok széles skálájából, amelybe például beletartoznak a részvények is. Mindezt anélkül tehetik meg a kereskedők, hogy meg kellene vásárolniuk az alapul szolgáló eszközt (ebben az esetben bármely tényleges részvényt). Lényegében, Ön az ár kapcsán kereskedik. Például, ha a CFD-kkel kereskedők úgy érzik, hogy a részvény árfolyama emelkedni fog, akkor „Vételi” vagy „Go long” ügyletet nyithatnak, és abban az esetben ha úgy gondolják, a részvény árfolyama csökkenést mutat majd, akkor „Eladási” vagy „Go short” ügyletetnek valósíthatnak meg.

CFD formájában történő részvénykereskedés az iFOREX-nél

Az iFOREX több mint 900 CFD instrumentumot kínál, beleértve a mai vezető vállalatok, mint például a Tesla, az Apple, a Coca Cola és a Samsung részvényeit, valamint olyan nyersanyagokat, mint a nyersolaj, az arany, az ezüst és a kávé. Emellett vezető globális indexeket, ETF-ek széles skáláját, és olyan különféle devizapárok széles választékát, mint például az EUR/USD, USD/JPY, GBP/USD és még sok más egyéb – akiket érdekel a részvények CFD formájában történő kereskedése az iFOREX-szel, hatalmas mennyiségű CFD közül választhatnak.

Az iFOREX sokéves, mélyreható szakmai tapasztalattal rendelkezik, hogy a kereskedők számára optimális élményt nyújtson a csatlakozás pillanatától kezdve. Az iFOREX kereskedési platform a mai csúcstechnológia és a tényleges kereskedők valós visszajelzései alapján jött létre, és asztali és mobil verzióban egyaránt elérhető. Mielőtt részvényekkel kereskedne CFD formájában az iFOREX-nél, használja ki az iFOREX oktatási központ által nyújtott előnyöket, ahol sokféle informatív PDF-útmutatót, oktatóvideókat és az iFOREX-élmény ismertetőjegyét találja: a valós idejű, személyre szabott kereskedési képzést olyan kerekedési szakemberrel, aki segít megmagyarázni hogyan működik a CFD formájában történő részvénykereskedés az iFOREX-nél, valéamint lehetővé teszi, hogy Ön saját tempójában tudjon tanulni.

Bizonyosodjon meg arról, hogy feltétlenül követi az iFOREX befektetési szolgáltató Facebook – és Twitter oldalát. Az iFOREX befektetési szolgáltató oldalainak tartalma azon túl, hogy egy kicsit több személyiséget mutat, rengeteg releváns információt is tartalmaz, a piaci frissítésektől kezdve, egészen a szórakoztató tények bemutatásáig. Mivel az iFOREX egy szabályozott befektetési szolgáltató, így minden ügyfél, aki az iFOREX-nél CFD formájában történő részvénykereskedést folytat, bizalommal támaszkodhat a társaság biztonság iránti elkötelezettségére.

Az iFOREX UK a VIBHS Financial Limited kereskedelmi neve, amelyet az Egyesült Királyságban a Financial Conduct Authority engedélyez és szabályoz 613381. hivatkozási szám alatt. Angliában és Walesben korlátolt felelősségű társaságként van bejegyezve a 08279988 cégjegyzékszám alatt.

Az iFOREX csapata együttműködött a dokumentum anyagainak elkészítésében, amelyet semmilyen módon nem szabad értelmezni, sem kifejezetten vagy hallgatólagosan, közvetlenül vagy közvetve, befektetési tanácsadásként, befektetési stratégia ajánlásaként vagy javaslatként egy pénzügyi instrumentum vonatkozásában, bármilyen módon. A CFD-k összetett instrumentumok, és a tőkeáttétel következtében nagy a pénzvesztés kockázata. A lakossági befektetői számlák 57,83%-a pénzt veszít, amikor CFD-vel kereskedik ezzel a szolgáltatóval. Érdemes megfontolnia, hogy megérti-e a CFD-k működését, és megengedheti-e magának, hogy vállalja a pénze elvesztésének nagy kockázatát. Kérjük, vegye figyelembe: a múltbeli teljesítménymozgások számításai a határidős ügyleteket és nem az alapul szolgáló eszközt jelenthetik. Teljes nyilatkozat: https://www.iforex.co.uk/legal/article-disclaimer

Exit mobile version