mínuszos.hu

Gál András Levente a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség vezetője

Gál András LeventeA példátlanul sikeres Digitális Jólét Program volt szakmai vezetője, a jogász végzettségű Gál András Levente lett a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség vezetője. Véleménye szerint nem lehet korszerű digitális gazdaságról, ezen belül mesterséges intelligencia-fejlesztésről beszélni adatvagyon nélkül. Hozzátette, hogy az adatokra nem csak mint védendő információra, hanem mint forgalomképes vagyonelemre is kell tekinteni. Ehhez egy új adatvagyon fogalom megalkotására is szükség van, amelynek rendszerét a Neumann Nonprofit Kft. részeként létrehozott ügynökség dolgozza ki. (Csak remélni tudjuk, hogy a személyes adatok forgalmazása meg sem fordul a döntéshozók fejében. A -szerk- megj.) Gál elmondta, hogy az ügyfeleik elsősorban közigazgatási szervezetek, a közeli jövőben pedig olyan platformokat is létrehoznak, amelyek a magánadatvagyon átlátható, tiszta és fair kereskedelmét teszik lehetővé. Elmondása szerint az ügynökség nem kezel adatokat, nem arról van szó, hogy egy nagy aggregált adatbázis jön létre, hanem adott modellezésekhez működnek együtt az adatgazdákkal.

Exit mobile version