FTC – Google 0-1

 

Megszüntette a Google elleni, csaknem két éve tartó vizsgálatot az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC), mert arra a megállapításra jutott, hogy a cég a keresési eredmények rangsorolásával nem sértette meg sem a trösztellenes, sem a verseny korlátozását tiltó szabályokat – közölték pénteken az amerikai napilapok. Az FTC a 19 hónapig tartó vizsgálat nyomán megállapította: nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték ahhoz, hogy tisztességtelen keresésmanipulálás miatt eljárást indítsanak a cég ellen. Az Egyesült Államokban az internetes keresések 70 százalékát a Google segítségével végzik, de cég keresőszolgáltatása világviszonylatban is a legnépszerűbb — írja az MTI. A vetélytársak, köztük a Microsoft, azt kifogásolták, hogy a Google keresőmotorjainak algoritmusa prioritást biztosít a cég saját szolgáltatásainak, valamint azoknak a vállalkozásoknak, amelyek fizetnek előbbre sorolásukért.  Google ugyanakkor önként – de jogilag nem kötelező érvénnyel – vállalta, hogy megkönnyíti az internetes hirdetők számára a rivális weboldalakra is kiterjedő kampányok folytatását. A cég abba is beleegyezett, hogy megoldást talál azokra a kifogásokra, amelyek szerint visszaél azokkal a mobilkészülékes szabadalmakkal, amelyekre a Motorola Mobility megvásárlásával tett szert. A vetélytársak most a Google ellen az Európai Unió által folytatott, hasonló vizsgálatban bíznak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hat tipp, hogyan ússzuk meg

hét jan 7 , 2013
ShareTweetPinShare  Az internetes kártevők esetében a mennyiséget felváltotta a minőség. Személyre szabott támadások jönnek a vállalatok ellen, a hazai felhasználók pénzét pedig magyarul beszélő banki trójaiak próbálják meg ellopni az új évben. A G Data vírusirtógyártó szakértői hat hasznos tippet adnak ahhoz, hogyan kerüljük el az áldozattá válást. 1. Telepítsük […]
biztonság

És még ez is...