Franciaország nem viccel: őrizetbe vettek két Uber vezetőt

uberSzeptember harmincadikán mond ítéletet a párizsi büntetőbíróság a taxisok által tisztességtelen versennyel vádolt Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás és két vezetője ellen folyó eljárásban — közölte kedden a párizsi ügyészség. Az amerikai szolgáltatásnak, valamint Thibaud Simphal vezérigazgatónak és Pierre-Dimitri Gore Coty nyugat-európai igazgatónak megtévesztő kereskedelmi gyakorlat, a taxis hivatás törvénytelen űzésében való bűnrészesség és törvénytelen adatkezelés gyanúja miatt kell bíróság elé állnia.

Az Uber ellen 2014 novemberében indult előzetes vizsgálat, miután a rendszeréhez csatlakozó (hivatásos vagy akár nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik, de a felhasználók nem fizetik be a kötelező járulékokat és adókat, ami törvénytelen a francia törvények szerint. Az ügyészség közleménye szerint a nyomozás során a szolgáltatás által alkalmazott sofőrök ellen is eljárást indult taxis hivatás törvénytelen űzése miatt. Eddig 202 Uber-sofőrt ítéltek pénzbírságra, egy ember tizenöt nap felfüggesztett börtönbüntetést kapott és 79 eljárás van folyamatban. Az Uber két vezetőjét őrizetbe vették.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Új erőgépek a Toshibától

csü júl 2 , 2015
A Toshiba bemutatta legújabb Satellite P sorozatú notebookjait. A kifejezetten nagy számításigényű alkalmazásokhoz kifejlesztett 15,6 hüvelykes (39,6 cm) P50-C, P50t-C és P50D-C laptopok kiváló választást jelentenek a felhőtlen szórakozásra vágyóknak, a látványos grafikával rendelkező játékok iránt érdeklődőknek, a filmrajongóknak és a több alkalmazást egy időben futtatóknak egyaránt. Az új, továbbfejlesztett […]
laptop

És még ez is...