Fenyíti az NMHH a Magyar Telekomot

tanarA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénzbírsággal sújtotta a Magyar Telekomot amiatt, hogy a szolgáltató szolgáltatás korlátozásával kapcsolatos gyakorlata nem felelt meg sem a jogszabályoknak, sem az általános szerződési feltételeknek. A hivatalból indított általános hatósági felügyeleti eljárás lezárásakor az NMHH a szolgáltatót 160 millió forint bírsággal sújtotta az elektronikus hírközlési szolgáltatások korlátozására irányadó elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok és általános szerződési feltételek megsértése miatt. A büntetés mértéke azért nagy, mert a vizsgálatban nem egyedi esetekről, hanem a szolgáltató általánosan, hosszú idő óta követett gyakorlatában találtak komoly szabálytalanságokat, és a szolgáltató a vezetékes elektronikus hírközlési szolgáltatások hazai piacának legnagyobb, több millió előfizetőt kiszolgáló szereplője. A büntetés egyébként inkább enyhének mondható, hiszen a bírság a maximálisan kiszabható bírságnak kevesebb mint egyötöde.

160-millió-forintA szolgáltató ugyanis olyan előfizetőknél is alkalmazta a szolgáltatások korlátozását, akiknél a jogszabály által előírt értesítési kötelezettségének nem tett igazolhatóan eleget. Az előzetes felszólító leveleket ugyanis normál postai küldeményként küldte el, így sem azt nem tudta az eljárás során igazolni, hogy erre mikor került sor, sem pedig azt, hogy a levelek az előfizetőkhöz eljutottak-e és ha igen, milyen időpontban. Ugyancsak jogsértést követett el a szolgáltató azzal, hogy a díjtartozások megfizetésére nem biztosította a jogszabályban előírt harminc napos határidőt, mivel a harminc napot az erre vonatkozó felszólítás keltétől, nem pedig annak az előfizetőhöz való megérkezésétől számította, noha a jogszabály az utóbbit írja elő. Jogsértést követett el a szolgáltató továbbá azzal is, hogy a szolgáltatást abban az esetben is korlátozta, ha az előfizető az eredeti tartozását megfizette, de a folyószámláján később keletkezett lejárt tartozás szerepelt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megélhetési sikkasztás: kis tételben nem üzlet

vas febr 15 , 2015
ShareTweetPinShareSikkasztás megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 38 éves férfival szemben, aki a nyomozás során beszerzett adatok alapján 2014 májusában az egyik internetes közösségi oldalon megegyezett ismerősével, hogy a mobiltelefonját megvásárolja tőle úgy, hogy a vételárat az eladó bankszámlájára a készülék megérkezését követően megfizeti. H. Tamás szigetvári […]

És még ez is...