Fenntarthatóság: a népek alig, a Magyar Telekom munkatársai nagyon tájélozottak

co2A Magyar Telekom idén tizenegyedik alkalommal hozta nyilvánosságra fenntarthatósági teljesítményét bemutató jelentését, amely ebben az évben is a legmagasabb megfelelési szinten, az átláthatóság és az összehasonlíthatóság feltételeinek teljes mértékben megfelelve készült el. A fenntarthatósági tevékenység egyik kiemelkedő eredménye, hogy a vállalat a 2010-ben öt évre kitűzött 20 százalékos CO²-kibocsátás-csökkentést már tavaly év végén elérte, ezért a célkitűzést 25 százalékra módosította. Ugyanígy a k+f beruházásokkal kapcsolatos terveket is sikerült meghaladni: a harmadik fenntarthatósági stratégiában meghatározott arány, amely szerint a vállalat a k+f költségek tíz százalékát környezeti vagy társadalmi célú innovációra fordítja, 2013 végére megtriplázódott.

A fenntarthatósági stratégia fontos eleme a vállalat munkatársainak és ügyfeleinek fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteinek bővítése. A munkatársak tájékozottsága a fenntarthatóság témakörében jelentősen meghaladja a hazai átlagot: míg 2013-ban a lakossági felmérés keretében a megkérdezettek 18,6 százaléka tudta meghatározni a fenntartható fejlődés lényegét, addig a Magyar Telekom munkatársainak 74,3 százaléka ismerte a pontos definíciót.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Az alkalmazás-virtualizáció klassz III.

szo aug 23 , 2014
2. Magas és nehezen követhető telepítési és tesztelési költségek A vállalaton belül újonnan bevezetendő alkalmazások telepítése a legtöbbször komoly előkészítést igényel, idő- és munkaigényes tesztelési feladatokkal. Sok vállalatnál éppen ezért nem készítenek telepítőcsomagot a legtöbb alkalmazásból, hanem manuálisan helyezik azokat üzembe, ami hasonlóan időigényes folyamat. Van olyan megoldás amellyel nincs szükség telepítésre, […]
szerver