Felvásárolják a LogMeInt

Amerikai befektetők felvásárolják a magyar alapítású informatikai cégből globális nagyvállalattá erősödött LogMeInt.

Az amerikai központú vállalat honlapján közölt bejelentés szerint a Francisco Partners és az Evergreen Coast Capital magántőke-befektetési társaságok készpénzben részvényenként 86,05 dollárt, mintegy 4,3 milliárd dollárt ajánlottak fel a főként szoftverfejlesztéssel foglalkozó cégért. LogMeIn igazgatótanácsa jóváhagyta a befektetőkkel kötött megállapodást, és azt javasolta a részvényeseknek, hogy szavazzák meg a felvásárlási ajánlat elfogadását. Ezzel együtt a vállalatnak még 45 napja van arra, hogy esetleg meghallgasson és fontolóra vegyen más felvásárlási ajánlatokat. A részvényenkénti 86,05 dolláros ár nagyjából 25 százalékkal magasabb a New York-i elektronikus részvénykereskedelmi rendszerben (Nasdaq) jegyzett LogMeIn szeptember 18-i záróárfolyamánál. Ez volt az utolsó kereskedési nap, mielőtt a sajtóban megjelentek volna a LogMeIn felvásárlásáról szóló értesülések. A várakozások szerint 2020 közepén zárulhat a felvásárlási ügylet, amelyet jóvá kell hagyniuk a részvényeseknek és az illetékes hatóságoknak is.

A LogMeIn Magyarországról indult útjára, mára négy kontinensen, közel négyezer fős csapattal működik és a világ 10 legbefolyásosabb szoftveres szolgáltatócége (SaaS) között tartják számon. A vállalat éves árbevétele tavaly átlépte az 1,2 milliárd dollárt. A LogMeIn hat évvel alapítása után, 2009 júliusában lépett a tőzsdére. A 16 dolláron kibocsátott, a Nasdaqon jegyzett részvények árfolyama mostanra több mint ötszörösére emelkedett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Büntet az NMHH: ismét rendszerszintű hibákat találtak a Magyar Telekomnál

hét dec 23 , 2019
ShareTweetPinShareA Magyar Telekom a vizsgálatban szereplő minden második kötbérfizetési kötelezettségét jogsértő módon teljesítette az előfizetőivel szemben – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az NMHH összesen 138 millió -a szolgáltatóra 136 millió, a vezető tisztségviselőjére pedig kétmillió- forintos bírságot szabott ki, és kötelezte a szolgáltatót, hogy fizesse […]
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)

És még ez is...