Feltörték az altrightos, twitterpótlék Parlert

hackerHackerek mintegy hetven terabyte-nyit lemásoltak az amerikai kongresszus előző heti ostromának megszervezésére is használt, Parler nevű közösségi oldal tartalmaiból – írta a Cybernews internetes szakportál.

A cikk szerint a hétfő reggel óta elérhetetlen platformról felhasználói információkat, bejegyzéseket, videókat, képeket másoltak le. Az egyik hacker arról számolt be, hogy több mint egymillió videót sikerült megszerezniük, köztük törölt felvételeket is. Hangsúlyozta, hogy kizárólag a felhasználók által önként nyilvánossá tett személyes információkat gyűjtötték. A Cybernews arról számolt be, hogy ezen adatok a bűnüldöző hatóságok segítségére lehetnek, a múlt heti zavargások számos résztvevője ugyanis törölte a washingtoni Capitolium ostromáról akkor megosztott bejegyzéseit, videóit. A portál szerint ugyanakkor az ügy etikai kérdéseket vethet fel, mivel nemcsak az erőszakos cselekményeket tervezők adatait másolták le, hanem többek között olyan emberekét is, akik pusztán kíváncsiságból, vagy szakmai kötelességből, például újságíróként regisztráltak.

A most alkalmazott, úgynevezett adatkaparást (data scraping) információk kinyerésére szolgálják a különböző weboldalakról. A Parler webszervereit üzemeltető Amazon a “közbiztonság rendkívül valós kockázatára” hivatkozva tette elérhetetlenné az oldalt, és ezzel párhuzamosan a platformot ideiglenesen a Google és az Apple is eltávolította alkalmazáskínálatából. A Twitter és a Facebook fősodorbeli közösségimédia-óriások “elfogulatlan, a szólásszabadságot tiszteletben tartó alternatívájaként” 2018 augusztusában létrehozott, mintegy 12 millió felhasználót számláló mikroblog-szolgáltató Donald Trump híveinek körében rendkívül népszerűvé vált.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.